Vágólapra másolva!
A Bolton 1-0-ra legyőzte a Fulhamet, így bejutott a legjobb nyolc közé az angol labdarúgó FA-kupában. A vendégcsapat kapuját Bogdán Ádám védte, a londoni együttesben a kezdőként bevetett Gera Zoltánt a 67. percben lecserélték.

A vasárnapi kupamérkőzésen a hazaiak tizenhatszor próbálkoztak lövéssel, ebből hét kapura ment, a Bolton magyar kapusa, Bogdán Ádám azonban mindegyik kísérletet hatástalanította. A győztes gólt Ivan Klasnic szerezte a 17. percben, egy rossz hazai felszabadítás után a tizenegyespontról, félmagasan, ballal bombázott a Fulham kapujába. Bogdán a York City és a Wigan elleni kupameccsek után vasárnap harmadszor óvta meg a csapatát a góloktól.

Nem bírt a Leyton Orienttel az Arsenal, így ebben a párharcban március 2-án újrajátszásra kerül sor. A harmadosztályú csapat a 89. percben egyenlített.

A Manchester City 5-0-ra kiütötte a harmadosztályú Notts Countyt a negyedik forduló megismételt mérkőzésén. Az elsőosztályú csapat ezzel még csak a nyolcaddöntőbe kerülést vívta ki.

FA-kupa, nyolcaddöntők:
Fulham - Bolton Wanderers 0-1 (0-1)
gól:
Klasnic (19.)

Leyton Orient (III.) - Arsenal 1-1 (0-0)
gól:
Tehoue (89.), illetve Rosicky (53.)

negyedik forduló, megismételt mérkőzés:
Manchester City - Notts County (III.) 5-0 (1-0)
gól:
Vieira (37., 58.), Tévez (84.), Dzeko (89.), M. Richards (90.)

szombaton játszották, nyolcaddöntő:
Birmingham City - Sheffield Wednesday (III.) 3-0
Stoke City - Brighton (III.) 3-0
Manchester United - Crawley Town (V. osztályú) 1-0

4. forduló, megismételt mérkőzés:
Chelsea - Everton 1-1 - büntetőkkel: 3-4

a további nyolcaddöntős program:
február 21., hétfő
West Ham United - Burnley (II.) 21.00
március 1. kedd:
Everton - Reading (II.) 20.30
március 2., szerda:
Manchester City - Aston Villa 20.45