Vágólapra másolva!
Miután Kevin McCabe többségi tulajdonos csütörtökön bejelentette, hogy a jövőben nem  finanszírozza a ferencvárosi futballcsapatot, egyelőre nem lehet tudni, hogy a játékosok, a szakmai stáb és az FTC Labdarúgó Zrt. további alkalmazottai megkapják-e, illetve kitől várhatják egyáltalán következő fizetésüket. A kormány segítségére mindenesetre nem számíthat a futballklub, tudta meg az [origo] az illetékes minisztériumtól.

"A tulajdonos nem pénzeli tovább a csapat működtetését, más bevételi források pedig nem biztosítottak" - foglalta össze a helyzetet az [origo]-nak Alexander Gerstl, az FTC Zrt. eddigi vezérigazgatója, aki a csütörtöki rendkívüli közgyűlés után mondott le posztjáról. A közgyűlésen a tulajdonos végelszámolást kezdeményezett a zrt. számára, ebbe viszont a cégben ötszázalékos tulajdonrésszel, illetve vétójoggal rendelkező ferencvárosi anyaegyesület nem egyezett bele.

Kubatov Gábor, az FTC alelnöke tárgyalást kezdeményezett arról, hogy az egyesület visszavásárolja a futballcsapatot működtető gazdasági társaságot, ezt azonban ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a focicsapatot addig is finanszírozza a jelenlegi tulajdonos - aki viszont pont ezt nem kívánja megtenni.

Miután az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő egyesületnek nincsenek meg a szükséges forrásai a focicsapat kiadásainak fedezéséhez, és mivel az elmúlt hónapokban sem jelentkezett a klubnál potenciális vevőjelölt, egyelőre nem lehet tudni, ki pénzeli mostantól a futballcsapatot, és megkapják-e a zrt. alkalmazottai a februári fizetésüket.

Megkérdeztük a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkárságát, tervezi-e kormány, hogy a kialakult helyzetbe beavatkozik, illetve - amennyiben az egyesület más forrást nem talál - anyagi támogatással segít a csapatnak átvészelni a kritikus időszakot. Mint a válaszból kiderült, a futballisták nem számíthatnak az állam segítségére.

"A magyar kormánynak nincs sem jogi lehetősége, sem pedig szándéka beavatkozni egy sportszervezet, egy gazdasági társaság életébe, tevékenységébe" - közölte a [origo]-val a sportért felelős államtitkárság. "A kormány már eddig is több olyan intézkedést megtett, ami a magyar sport, ezen belül a labdarúgás felemelkedését szolgálja, és a jövőben is így kíván tenni, szívén viseli az ágazat sorsát. Ennek megfelelően reménykedünk benne, hogy a jelenlegi, illetve az esetleges jövőbeni tulajdonos felelősséggel viseltetik a 112 éves klub sorsa iránt, és a lehető legjobb megoldás születik a most felmerült problémák megoldására."

Kevin McCabe egyebek mellett azzal indokolta távozási szándékát, hogy az adóhivatal 550 millió forinttal tartozik az FTC Zrt.-nek, és meg sem indokolták a számára, miért nem kapja vissza a több mint másfél éve befizetett áfát.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal érdeklődésünkre jelezte, a hatályos törvények értelmében nem adhat tájékoztatást az FTC Zrt. adó-visszatérítésének körülményeiről, a visszaigényelt adót azonban az adóhatóság jellemzően akkor tartja vissza, ha az adózónak más adótartozása van, esetleg a bevallásában nem rendelkezett az adó visszaigényléséről, vagy a kiutalás előtti ellenőrzés során a hatóság megállapítja, hogy nem jogosult a visszaigényelt összegre. A hivatal képviselője hozzátette, az ellenőrzési eljárásokról az adózók értesítést kapnak.

Kubatov Gábor szerint az FTC Zrt. gazdasági beszámolójából csütörtökön kiderült, hogy a labdarúgócsapat rendkívül rossz anyagi körülmények között működik. "Összegeket nem mondhatok, de számunkra az derült ki a beszámolóból, hogy még tavaly májusról is vannak kiegyenlítetlen számlák. Egy csődbe vitt céget nem szeretnénk átvenni" - jegyezte meg az [origo]-nak a politikus-sportvezető.