Vágólapra másolva!
Húszéves kapus szoríthatja ki a kezdőcsapatból Babos Gábort, a NEC magyar focistáját, aki egyben a nijmegeni együttes csapatkapitánya is.

A 36 éves magyar kapus felépült hátsérüléséből, de a helyére beugró Jasper Cillessen olyan jó teljesítményt nyújtott eddig, hogy a múlt hétvégi, Excelsior ellen 2-0-ra megnyert holland bajnokin is ő kezdett a hazaiaknál, Babos Gábor pedig a kispadon ücsörgött.

"Kapusposzton luxushelyzetben vagyunk" - mondta a Voetbal International internetes újságnak Wijan Vloet, a tabella tizedik helyén álló NEC vezetőedzője.

"Jasper remekül védett, amíg Gábor sérült volt, élt a lehetőséggel, nem tehettem meg, hogy kihagyom őt. Gábor ugyanakkor még mindig a holland bajnokság egyik legjobb kapusa, a sajnálatos sérülésével egészséges versenyhelyzetet teremtett, de nagy harcos, és biztos vagyok benne, hogy meg fog küzdeni a helyéért."

A NEC a hétvégén a Twente otthonába látogat.