Akik maradtak a tutiban - kiscsapatok nagy sztárjai

Minden labdarúgó vágya, hogy karrierje során valamelyik sztárklubban futballozhasson, világsztárok oldalán küzdhessen a trófeákért. Legalábbis alaphelyzetben szinte mindenki így gondolkodik, de akadnak akik úgy vélik: jobb nekik egy kisebb egyesületben, a nagy felhajtás nélkül, a szurkolók első számú kedvenceként.

Kevés játékos mondhatja el magáról az olasz élvonalban, hogy 100 gólt szerzett egy klub színeiben: a Serie A 1929 óta történetében ezt a határt huszonkilencen érték el.

A legutolsó a sorban Antonio di Natale, aki a legutóbbi fordulóban a Sampdoria elleni találkozón szerezte meg jubileumi találatát, azonban nem valamelyik sztárcsapat, hanem az Udinese szurkolóit boldogította. A harminchatszoros válogatott játékosnak karrierje során többször is lett volna lehetősége arra, hogy nevesebb egyesületbe szerződjön, de ő a maradás mellett döntött.

Száz gólt 100 ezer euróért

A 33 esztendős csatár későn érő típus, hiszen az élvonalban csak 25 évesen mutatkozott be. Ennek oka, hogy nevelőegyesülete, az Empoli csak ekkor jutott fel a legjobbak közé, mégpedig Di Natale hathatós segítségével, aki a Serie B-ben 16 gólt szerzett. Később sem fukarkodott a találatokkal, első idényében a legmagasabb osztályban tizenhármat termelt, de a következőben már nem ment neki annyira a góllövés, az Empoli pedig kiesett.

A 2004-2005-ös szezont tehát a második ligában kezdte, de nem sokkal a bajnokság rajtja után az Udinese mindössze 100 ezer euróért megvette - alighanem történelme legjobb üzletét kötötte. Az udineiek abban az idényben a negyedik helyen végeztek a bajnokságban, de a legnagyobb sztár akkor még nem Di Natale volt: ő csak nyolc gólt ért el, míg David di Michele 13-ig, Vincenzo Iaquinta pedig 15-ig jutott.

Di Natale-gólok minden mennyiségben:

A következő szezonban azonban már Di Natale volt a házi gólkirály, ráadásul első BL-meccsén a Panathinaikosz ellen rögtön mesterhármast vágott. Azóta is ő az első számú támadó, az előző idényben egészen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hiszen 29 találattal gólkirály lett. Le is csapott volna rá a Juventus, és a két klub állítólag meg is egyezett (hétmillió fontot fizettek volna), ám a csatár hosszas töprengés után a maradás mellett döntött.

Talán úgy vélte, hogy az eredménykényszer sok lenne neki, vagy nem akart egy lenni a sok sztár között - mindenesetre úgy tűnik, hogy döntése sportszakmai okokból sem volt rossz, elvégre az Udinese jelenleg a hatodik, míg a Juve csak a nyolcadik helyen áll.

A Szentek és az Isten

Di Natalénak még a válogatottba is sikerült bekerülni, mint ahogyan egykoron az angol klasszis, Matthew le Tissier is felhúzhatta a címeres mezt, pedig sohasem hagyta el nevelőegyesületét, a Southamptont. A Szentek legendája karrierje során csak egyszer végzett az első tíz között az angol élvonalban együttesével, és sokak szerint ha Olasz- vagy Spanyolországba születik, világklasszis lett volna belőle.

Ő azonban még Anglián belül sem akart máshová szerződni: 1990-ben a Tottenham, 1996-ban pedig a Chelsea jelentkezett érte, de mindkétszer nemet mondott. Félelmetes rúgótechnikájával így csak a Southampton drukkereit boldogíthatta: pályafutása során 49 tizenegyest lőtt, de csak egyszer hibázott, és számtalan rendkívül látványos gólt ért el távoli lövésekkel nem csoda, hogy a Szentek hívei csak Istenként (Le God) nevezték.

Le Tissier-t az ilyen gólok miatt imádták a drukkerek:

Az Espanyol drukkereinek Raúl Tamudo volt hasonló ikon éveken keresztül. A barcelonai egyesület saját nevelésű csatára 1999 és 2008 között, azaz kilenc szezonon keresztül mindig legalább tíz alkalommal volt eredményes a Primera Divisiónban, amire rajta kívül az elmúlt két évtizedben csak Raúl és David Villa volt képes. Tamudo kétszer is spanyol kupa-győzelemre vezette a csapatot, és nem volt nála nagyobb idol a szurkolók számára. Egykori játékostársa, Mauricio Pochettino viszont edzőként nem kegyelmezett neki: amikor úgy érezte, hogy a veterán már nincsen hasznára a csapatnak, szívfájdalom nélkül kitette a keretből.

Best of Tamudo:

Így aztán tavaly nyáron bekövetkezett az, ami korábban lehetetlennek tűnt: Tamudo nem az Espanyol mezében lépett pályára. Az újonc Real Sociedad vette meg, és ebben a szezonban három gólnál jár. Teljesítménye alapján furcsa, hogy komolyan soha nem merült fel a neve egyetlen sztárklubnál sem, ami alighanem azzal magyarázható, hogy Spanyolországon belül nem akart csapatot váltani. Külföldről csak a skót Rangers hívta még 2001-ben, és ez a transzfer végül csak azért hiúsult meg, mert a játékos nem ment át az orvosi vizsgálaton. Két nappal később aztán az UEFA-kupában mesterhármast lőtt a Grazer AK-nak.

Riva bajnokot csinált a Cagliariból

Az olasz válogatott történetének legeredményesebb játékosa, a legendás Gigi Riva is egy kiscsapatban töltötte majdnem teljes karrierjét. Első profi idényében még a Legnanót erősítette, de ezt követően megvette őt a Cagliari, és más csapatban sohasem lépett pályára. A szárdokkal azonnal feljutott a Serie A-ba, ahol háromszor volt gólkirály. Az egyesület kiscsapatból rövid időre élgárdává nőtte ki magát: 1969-ban ezüstérmes lett, egy évvel később pedig bajnokságot nyert, de ezen kívül egyszer sem került fel a dobogóra.

Forrás: AFP

Riva háromszor volt gólkirály és a válogatottnak is ő a gólrekordere

Riva 12 idény alatt 156 gólt ért el a legjobbak között. A távozáshoz 1973-ban került a legközelebb, amikor is a Juventus szerette volna megvenni, és a Cagliari bele is ment volna az üzletbe, de Riva nem akart Torinóba igazolni. Karrierjének egy súlyos sérülés vetett véget 1976-ban, 32 évesen - klubja még abban az idényben kiesett az élvonalból.

A Bundesliga történetének legjobb góllövői között csak olyanokat találunk, akik eltöltöttek valamennyi időt élcsapatban. A pályafutása alatt a német első osztályban 119 gólt szerzett, és ezzel az örökranglistán 31. Ronald Worm viszont ezt nem mondhatja el magáról. Az 1970-es évek gólerős támadója Duisburgban kezdte karrierjét, majd 1979-ben váratlanul az Eintracht Braunschweigbe szerződött, ahol egészen 1987-ig szerepelt.

Összesen hét olyan idénye volt a legjobbak között, amikor legalább tízszer volt eredményes, 1981-ben pedig a másodosztályban 30 találattal volt gólkirály - igazi klasszisok között azonban nem próbálhatta ki magát. A válogatottba így is bekerült, hétszer húzta fel a Nationalelf mezét, és nem okozott csalódást, elvégre öt gólt lőtt. Tagja volt az 1978-as vb-keretnek, de a tornán már nem lépett pályára.

www.global-soccer.eu