Vágólapra másolva!
A Nemzeti Sport információi szerint bundagyanús a szerdán Antalyában játszott Bulgária-Észtország válogatott labdarúgó-mérkőzés. A találkozón magyar játékvezetői hármas, Lengyel Kolos, Selmeczi Krisztián és Csák János tevékenykedett, akiket nem az MLSZ küldött. nem is tehette volna, hiszen a hármas mindössze NB III-as és BLSZ-kerettagsággal rendelkezik.

Levélben fordult az Európai és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez Aivar Pohlak, az észt szövetség elnöke, miután válogatottja szerdán, a törökországi Antalyában 2-2-es döntetlent ért el Bulgáriával szemben. A mérkőzés minden gólja büntetőből született, a találkozót pedig három olyan magyar játékvezető vezette, akiknek erre nem is lett volna hivatalosan lehetőségük, hiszen nem FIFA-kerettagok.

"Egyértelműen gyanús a mérkőzés, abban sem vagyok biztos, hogy a magyarok vezették a meccset, lehet, valakik álnéven tevékenykedtek" - nyilatkozta Aivar Pohlak, hozzátéve, megérte pályára lépni, csak "valami idióta befújt négy tizenegyest."

A Nemzeti Sport információi szerint a találkozót vezető Lengyel Kolos ősszel az NB III-as játékvezetői keret tagja volt, az egyik partjelző, Csák János az NB III-as, Selmeczi pedig a Budapesti Labdarúgó-szövetség (BLSZ) asszisztensi keretének tagja volt.

Vágner László, az MLSZ játékvezetői bizottságának elnöke szerint a három magyar bírót a tudta nélkül kérte ki egy szervezet. "Elvileg élvonalbeli, hangsúlyozom, NB I-es bíró vezethet ilyen meccset, gyakorlatilag azonban csak olyan játékvezetők bíráskodhatnak, akik tagjai a FIFA-keretnek. A felelősség a mérkőzés szervezőit terheli. Döbbenten állok a hír előtt, biztos, hogy amíg én vagyok a bizottság elnöke, a három játékvezető nem vezet több mérkőzést Magyarországon" - nyilatkozta Vágner a sportnapilapnak.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=6e86zYcadTTtY7cq