Vágólapra másolva!
A 2011-12-es szezontól a német autógyártó lesz a győri focicsapat egyik szponzora. A pénzügyi támogatás mellett kocsikat is ad majd a cég a játékosok és a klubvezetők részére.

A Győr nőikézilabda-csapata után a focistákat is támogatja majd az Audi Hungária, derült ki a klub és a német vállalat csütörtöki sajtótájékoztatóján. A szerződéskötést közösen jelentette be Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója, Tarsoly Csaba, az ETO FC elnöke és Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere.

"Vállalatunk tovább erősítené a társadalmi szerepvállalását Magyarországon. Sportos motorok és gépjárművek gyártójaként is ezt jelezzük a jövőbeni együttműködéssel" - mondta Faustmann.

Tarsoly Csaba bejelentette: a város által biztosított utánpótlástámogatási összeget a klub a város javára felajánja, így az összeg segítségével az önkormányzat más egyesületeket tud támogatni.

Az Audi Hungaria 2006 nyara óta névadó szponzora az ETO női kéziseinek.