Vágólapra másolva!
Sebastian Abreu nem véletlenül hallgat az El Loco, vagyis a Bolond becenévre, az uruguayi csatár a tavalyi focivébén is megmutatta, hogy elképesztően laza tud lenni, amikor a Ghána elleni tiezenegyespárbajban panenkás góllal döntötte el a továbbjutást. Abreu akkor azt mondta, nem fog leszokni a pofátlan büntetőkről, amelyeket különleges alkalmakra tartogat, a Fluminense-Botafogo bajnokin például kétszer is elsütötte a kedvenc megoldását.

A riói állami bajnokságban rendezett meccsen a Fluminense 2-1-re vezetett, amikor a Botafogo büntetőhöz jutott, Abreu annak rendje és módja szerint odaállt, majd lazán emelt - pechére Diego Cavalieri, a korábbi Liverpool-kapus nem mozdult el, így az urugayi csatár trükkje ezúttal csúnyán besült.


Öt perccel később ismét tiezenegyest ítélt a bíró a vendégek javára, Abreu ezt is elvállalta, és megint lágyan alábökött a labdának, ami ezúttal a kapu bal oldalába hullott.