Vágólapra másolva!
A magyar válogatott szakmai stábja, valamint az itthonról utazó játékosok vasárnap délelőtt Frankfurt érintésével keltek útra Dubajba. Egervári Sándor szövetségi kapitány már a németországi repülőtéren kapta az újabb rossz hírt: a sérült Szalai Ádám és Kádár Tamás mellett a megbetegedett Lipták Zoltánra sem számíthat az eredetileg kihirdetett keretből a szerdai felkészülési mérkőzésen - írja az Mlsz.hu.

A Spanyolországban edzőtáborozó Videoton szakvezetője, Mezey György szombaton este már jelezte a szövetségi kapitánynak, hogy Lipták Zoltán erős gyomorrontás miatt gyengélkedik, de ekkor még úgy tűnt, a védő vasárnapra rendbe jön annyira, hogy elutazhat Dubajba.

A futballista állapota azonban nem javult vasárnap délelőttre - bár a láza már elmúlt, a betegség más tünetei még erősebbek lettek -, ezért nem utazhatott el csapattársaival, Lázár Pállal és Elek Ákossal a szerdai mérkőzés helyszínére.

Miután másik játékos behívására már nem volt lehetőség, a tervezett létszámnál eggyel kevesebb, tizenkilenc játékos készül Azerbajdzsán ellen.