Vágólapra másolva!
Három pályázó körül a Híd Akvizíciós Zrt. szerezte meg a Vasas labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság 99 százalékos tulajdonrészét. Faragó Attila vezérigazgató elmondta, a keret alkalmas arra, hogy kivívja a bennmaradást, nem tervez változást a vezetésben, hosszú távon pedig fontos szerepet szánna a Vasas Akadémiának.

Péntek kora délután Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke és Faragó Attila, a Híd Akvizíciós Zrt. vezérigazgatója kézjegyével látta el a Vasas Futball Kft. eladásáról szóló szerződéseket. Az aláírással a Híd Akvizíciós Zrt. nem csupán a felnőtt labdarúgócsapat működtetését vette át, hanem társtulajdonosként a továbbiakban részt vesz a Vasas Akadémia irányításában is.

"Óriási kihívás számunkra egy sportvállalkozás reorganizációja, stabil környezetének megteremtése, amit reményeink szerint a későbbiekben jó szakmai referenciaként is használhatunk majd" - nyilatkozta a klub honlapján Faragó Attila vezérigazgató.

"Az értékesítésre váró futballklubok közül a Vasas páratlan tradíciójával, NB I-es tagságával és szakmai környezetével vonzó lehetőségnek tűnt, a tárgyalások során pedig a pozitív érzéseink csak növekedtek. Korrekt vezetőséggel, rendezett, tiszta pénzügyi háttérrel, stabil cégszerű működéssel találkoztunk. A megegyezés sem volt nehéz, elmondhatom, hogy találkoztak az elképzeléseink" - tette hozzá.

Faragó elmondta, a jelenlegi vezetést alkalmasnak tartja a feladatának elvégzésére, az új tulajdonos elsősorban a pénzügyi és vállalatvezetési tapasztalattal akar részt venni a napi munkában, szakmai kérdésekbe nem kíván beleszólni.

"Tisztában vagyok az együttes játékerejével, úgy vélem, jelenlegi összetételében a keret alkalmas arra, hogy a tavaszi célt, a gond nélküli bennmaradást elérje" - mondta, hozzátéve, fontos szerepet szánnak a Vasas Akadémiának.

"Nem leszünk idegenlégiósok gyűjtőhelye, úgy gondolom, Magyarországon is vannak tehetségek, akik közül a nálunk levőknek lehetőséget fogunk biztosítani karrierjük kifuttatására. Emellett a másik fontos célkitűzésünk pedig, hogy szerethető, masszív szurkolótáborral rendelkező Vasast alakítsunk ki."

Markovits László klubelnök: "Rendkívüli megnyugvással tölt el, hogy a Vasas Futball Kft. finanszírozási és pszichés terhe lekerül az anyaegyesület válláról. Mi, mint társadalmi szervezet, ha lehet így fogalmazni, az elmúlt két évben a felnőtt labdarúgócsapat fenntartásával és az összes hozzákapcsolódó nehézségeinek kezelésével jelentősen többet teljesítettünk, mint ami egy egyesülettől reálisan elvárható, illetve ami a kötelessége lenne. Büszke vagyok arra, és egyben köszönöm munkatársaim segítségét, hogy emelt fővel és tartozásmentesen adjuk át az új többségi tulajdonosnak az irányítást. Sok sikert kívánok az új tulajdonosnak, és drukkolunk, hogy hosszú távú sportszakmai céljait elérje, amihez természetesen a saját kereteinken belül mi is mindenben partnerei leszünk."