Vágólapra másolva!
Tököli Attila májusban már 35 éves lesz, ám Egervári Sándor szövetségi kapitányt ez nem zavarta abban, hogy a Kecskemét támadóját behívja a súlyos sérülést szenvedett Szalai Ádám helyére. A csatár az NB I-ben már több mint másfél évtizede zsákszám rúgja a gólokat, a válogatott meccsein viszont alig volt eredményes, szerinte azért, mert a csapatba ugyan huszonháromszor betették a korábbi kapitányok, de többen nem bíztak benne eléggé. Tököli úgy tudja, hogy a Fradi-szurkolók szívesen látnák az Üllői úton, ám ő most csak a Kecskemétre koncentrál, amellyel érmet szeretne nyerni.

- A meghívó óta érez bármiféle bizsergést?
- Nincs bizsergés, de jólesett, hogy Sanyi bácsi rám gondolt.

- Az előző kapitánynak, Erwin Koemannak is igent mondott volna?
- Azt gondolom, hogy minden játékos számára a válogatottság a csúcs, így nem hiszem, hogy bármikor képes lennék egy behívóra nemet mondani.

- Gondolta volna, hogy még valaha válogatott lesz?
- Őszintén? Az utóbbi évek tapasztalatai alapján nem. Persze szép lenne, ha mindig, mindent tudnánk előre, de erre aztán tényleg nem gondoltam.

- Ha most megfelel a kritériumoknak, akkor vajon miért mellőzték hét évig?
- Ezt a kérdést az illetékes uraknak kellene feltenni, akik eddig irányították a válogatottakat.

- Volt olyan időszak az előző hét évben, amikor úgy gondolta, hogy "most mindenképp a válogatottban lenne a helyem", de mégsem hívták be?
- Volt, amikor oda kerülhettem volna, de mindig a kapitány szíve-joga eldönteni, hogy kit hív vagy kit nem hív.

- Mikor hívhatták volna be?
- Előfordult, hogy csatárgondokról beszéltek, és úgy néz ki, akkor nem én voltam az a csatár, aki megoldást jelenthetett volna.

- Egervári Sándor döntése megosztja a közvéleményt és a szakmát, sokan jó döntésnek tartják, hogy önt hívta be, de sokan nem értik, mit keres egy lassan 35 éves csatár a fiatalítási elveket valló kapitány válogatottjában. Ön milyen visszajelzéseket kapott?
- Megmondom őszintén, hogy nem igazán szoktam foglalkozni a külvilággal. A focihoz mindenki ért Magyarországon, és mindenki jobban tudja, mint az éppen aktuális kapitány, hogy kinek kellene a csapatban lennie. Nekem viszont sok közeli és nem annyira közeli ismerősöm is gratulált.

- Nem önt akarom ezzel megbántani, de nem a magyar futball kritikája, hogy nincs olyan fiatal csatár, akivel Szalai Ádámot pótolni lehetne?
- Így is fel lehet ezt fogni, de én azt gondolom, hogy a szövetségi kapitány egy játékrendszerben gondolkodik, amelybe én beleférek. Hogy ez tényleg így van-e, majd eldől. De a kérdés nem korfüggő, nem hiszem, hogy Maldinire bárki is haragudott volna, amikor 39 évesen még futballozott.

- Ha ön épp beleillik a játékrendszerbe, akkor felteszem, már most tudja, hogy mi lesz a feladata.
- Igazából még nem, én is csak annyit tudok, amit olvastam, meg amit elmondott nekem a kapitány. A behívásom csak tűzoltás, ez most nem a jövő csapata. Tény és való, hogy nem vagyok már 20 éves, és az elkövetkezendő tíz év csapatát nem rám kell építeni.

- Ön szerint kik a jelenlegi legjobb magyar csatárok?
- Ez relatív, hogy ki kit tart jó csatárnak. Szerintem sok jó magyar támadó van, de mindannyian más típusúak. Aki a legjobban tetszik, az Kenesei Krisztián, vele szerettem a legjobban futballozni, de sajnos keveset játszottunk együtt.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=IQ3H0D5GJDz2zzDt

Tököli 2008-ban is jó formában volt, de akkor nem kapott meghívót


- Egervári Sándorral jó tíz éve a Dunaferrnél megannyi sikert elértek, mitől volt ilyen jó a kapcsolatuk?
- Nem csak a mi kapcsolatunk volt jó, Sanyi bácsinak az egész csapattal kiváló volt a viszonya. Abban a Dunaferrben nagyon sok jó játékos volt, akik nagyon összetartó csapatot alkottak a szakmai stábbal, a vezetőséggel. Ilyen egyszerű receptje volt a dunaújvárosi sikereknek.

- Mi lehet a kapitány titka, aki az U20-as csapatból és a felnőttcsapatból is hetek alatt ütőképes együttest csinált?
- Nagyon jól tudja, hogyan kell kezelni a játékosokat, hogy kinek mire van szüksége. Hamar megérzi, hogy kivel, hogyan kell beszélnie azért, hogy a játékos a legjobb teljesítményre legyen képes.

- Nem lenne csalódott, ha Azerbajdzsánnak lőne egy gólt, de a hollandok ellen - habár Szalai Ádám gyors felépülésére nincs esély - már nem lenne csapattag?
- Remélem, hogy Ádám mihamarabb visszatér és felépül, sajnos nem lehet tudni, hogy mi van vele. Csalódott nem lennék, és nem is az a lényeg, hogy gólt fogok-e lőni Azerbajdzsánnak vagy sem, hanem az, hogy megpróbálok a csapaton segíteni.

- Van olyan gyors, van olyan robbanékony, mint fénykorában? Netán van-e olyan dolog, amiben ma jobb, mint régen?
- Az biztos, hogy rutinosabb lettem, és továbbra is jó állapotban érzem magam, hál 'istennek a felkészülést is végig tudtam dolgozni.

- Ha a tíz évvel ezelőtti Tököli Attila versenyt futna a mostanival, akkor könnyedén a fiatalabb nyerne?
- Nem hiszem, mert nem változtam sokat. Úgy érzem, hogy továbbra is megvannak azok az erényeim, amelyekkel régen rendelkeztem.

Tököli 2004-ben került ki az akkor másodosztályú 1. FC Kölnhöz, és az első fordulóban történt bemutatkozását követően már csak két bajnokin szerepelt első idényében. A csapat feljutása után a Bundesligában is az első fordulóban debütált, és tizenegyest harcolt ki a Mainz ellen, többször azonban nem vetették be, részben betegségei miatt.

A kölniek mestere Huub Stevens azt nyilatkozta róla: "Remekül érzi a kaput, a tizenhatoson belül életveszélyes, de fizikálisan vannak lemaradásai, elsősorban gyorsaságban és robbanékonyságban. Ráadásul az edzés sem az ő világa". A tréner 2005 áprilisában a tartalékok közé száműzte Tökölit, aki ezt követően Ciprusra igazolt, ahol két klubban is játszott, tizenhat mérkőzésen kétszer talált be.


- Hogy tetszik az Egervári-válogatott?
- Stabil csapattá lett ősszel, és amint Sanyi bácsi átvette az irányítást, látványos támadójátékot tudott játszani, a gólhelyzetek megvoltak. Bízom benne, hogy ez így is marad.

- Ezzel a támadójátékkal akár Svédország és Hollandia is legyőzhető?
- Minden csapatot meg lehet verni, persze az említett csapatok előbbre vannak, mint a magyar válogatott, de egy-egy meccsen bárki legyőzhető. És ne felejtsük, hogy még az Eb-részvétel kivívására is megvan az esély.

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Tököli-sprint 2003-ban a svédek ellen - vajon 2011 szeptemberében is pályára lép ellenük?

- Reálisnak tartja, hogy a magyar válogatott egyre jobb, immáron 37. a FIFA világranglistáján?
- Ez is mutatja, hogy valami elindult, de én bízom benne, hogy még feljebb tud majd lépni a csapat, és ezáltal nagyobb lesz a respektje. Az pedig, hogy egyre jobbak vagyunk a ranglistán, a játékosok önbizalmára is nagy hatással van.

- Kivételes az NB I-es gólátlaga, a válogatottban viszont huszonkét meccsen eddig csak három gólt szerzett. Mi ennek az oka?
- Nagyon sok összetevője van, hogy egy játékosnak mikor és hol vannak sikeresebb periódusai, ami biztos, hogy én a nemzetközi kupában, a BL- és UEFA-kupa-selejtezők során sem voltam rossz góllövő. Sok esetben a bizalom dönt, nem mindegy, hogy mennyire bíznak egy csatárban.

- Ezzel arra céloz, hogy előfordult, berakták a válogatottba, de nem bíztak önben?
- Igen, hiszen nem csak attól függ az eredményesség, hogy ki hány percet játszik, az is fontos, hogy ki mit érez. Attól, hogy ott van valaki a pályán, még érezheti azt, hogy nem annyira bíznak benne, mint kellene.

- Ki volt az a kapitány, akinél ezt érezte?
- Ebbe inkább nem mennék bele.

- Amikor légiós volt, nem jöttek össze a dolgai, miért?
- Ez sem egyszerű kérdés, volt ebben sérülés, betegség, és még sorolhatnám az okokat. Így sikerült, talán így volt a sorsom megírva, ezen már kár morfondírozni.

- Bármit másképp csinálna, ha újrakezdené a karrierjét?
- Ma más lehetőségei vannak egy húszévesnek, mint az én időmben, most sokkal könnyebb kikerülni külföldre. Sok mindent másképp lehetett volna tenni, de emiatt sem szoktam már idegeskedni.

- A Fradi nem hívta 2007 óta?
- Nem velem képzelték el a továbbiakat, pedig tudom, hogy sok szurkoló szeretné, ha az Üllői útra igazolnék. De hát erről nem a szurkolók, hanem a szakma dönt.

- Arra gondol még, hogy ha a válogatottban a jövő heti meccsen sikerül bizonyítania, akkor az NB I-ben még leigazolhatja egy élcsapat? - Miért ne küzdhetnénk a Kecskeméttel az éremért? Én még nem adtam fel, hogy egy szép eredmény, mondjuk egy érem becsússzon a többi mellé. Szerintem erre a Kecskeméttel is képesek lehetünk.