Vágólapra másolva!
Nem vesztegette meg senki, a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai nem keresték meg, a svájci Young Boys ellen kapott gólok pedig eleve nem adnak okot a bundagyanúra - állítja Bíró Péter, aki tagja volt a DVSC védelmének azon a 2008-as kupameccsen, amelyen a bochumi bíróság vádirata szerint "megközelítőleg minden védőjátékos" benne volt a meccs elcsalásában.

"Nem tartom tisztességes dolognak, hogy bizonyítékok hiányában ilyen vádak jelennek meg a sajtóban" - mondta az [origo]-nak Bíró Péter, a Debrecentől azóta a Pápához igazolt hátvéd.

A Népszavában megjelent cikk azt állítja, hogy az újság birtokába került a bochumi bíróságra benyújtott vádirat, amely szerint nemcsak a 2009-ben rendezett Debrecen-Fiorentina Bajnokok Ligája-selejtezőt manipulálták, hanem 2008-ban a debreceniek Young Boys elleni UEFA-kupa-meccsén is előre meghatározott eredmény született. A párharc magyarországi visszavágóján 3-2-re nyert a svájci csapat, és 7-3-as összesítéssel jutott tovább.

"A DVSC-Fiorentina és a DVSC-Young Boys találkozót is megvizsgálta az UEFA, és bizonyítottnak találata, hogy nem történt bundázás, erről hivatalos közleményt küldtek a klubnak" - állítja Bíró. "Poleksicet és Mészárost a vesztegetési próbálkozás jelentésének elmulasztása miatt tiltották el. Nem tudom, miért röppennek fel újra ilyen tartalmú hírek, amelyek azt sejtetik, hogy mi eladtuk a meccset, és amelyekben bűnözőnek vagyunk beállítva."

Bíró azt állítja, őt nem vesztegette meg senki, és eddig semmilyen szervezet nem kereste fel az ügyben, a vádirat tartalmáról is egy edzőmeccs után értesült a klubvezetőktől.

A védőben ma is élénken él a svájciak elleni UEFA-kupa-visszavágó: "Hatalmas gólokat kaptunk a Young Boystól. Bárki visszanézi a meccset, beláthatja, hogy nem vagyunk hibáztathatóak a találatokért" - mondta.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ClV0N3BlA4JPPiBd