Vágólapra másolva!
Az idei szezonban eddig gyengélkedő Juventus az idény végéig kölcsönvette Alessandro Matrit, a szintén az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Cagliari csatárát.

A torinói klub illetékeseinek bejelentése szerint a megállapodás értelmében a szezon végén lehetőségük lesz arra, hogy megvásárolják a huszonhat éves Matri játékjogát 21,2 millió euróért.

Ezzel egyidőben a szakértők és a szurkolók által is rendszeresen kritizált brazil származású csatár, Amauri elhagyta a Juventust, és fél évre kölcsönben a Parmához igazolt.

A szezon közben a torinóiak több játékosa is kivált sérülés miatt, a legnagyobb veszteség pedig január elején érte a Juvét, a válogatott csatár Fabio Quagliarella ugyanis súlyos térdsérülést szenvedett, amely miatt az idény végéig harcképtelenné vált.