Vágólapra másolva!
A Sturm Graz szurkolói remek hangulatot teremtettek a szombati, Innsbruck elleni bajnokin, a UPC-Arenában a pirotechnikai eszközökben sem volt hiány. A helyszínen több mint 15 ezren nézték, amint a 61. percben Szabics Imre egy higgadt emeléssel vezetéshez juttatja az osztrák éllovas Sturmot, amely végül 2-0-ra nyert.

A graziak előnye egy pont a második Ried előtt, de egy meccsel kevesebbet játszottak a riválisnál, amely ráadásul a következő fordulóban a harmadik helyezett Austria Wient fogadja, tehát az ültözők valamelyike - döntetlen esetén mindkettő - pontokat veszít. Szabicsékra sem vár könnyű meccs, mert bár a Rapid Wien csak hetedik, a bécsi csapat hazai pályán nem könnyű ellenfél. Az egykori magyar válogatott csatárnak nem megy rosszul Grazban, eddigi tizenkét mérkőzésén öt gólt szerzett.

Szombati gólja után a drukkerek a hangosbemondó "a gólszerző: Imre..." kezdetű közleményét egy emberként kiáltva folytatták azzal, hogy "Szabics" (2:42-től hallható).

Szabics gólja így nézett ki a lelátóról (1:40-től látható):