Vágólapra másolva!
Amíg a Chelsea és az Arsenal labdarúgócsapata szenvedve ugyan, de a hajrában kiküzdött góllal egygólos győzelmet aratott, addig a Manchester City nagy meglepetésre kikapott az utolsó előtti Wolverhampton otthonában az angol Premier League 10. fordulójának szombati játéknapján.

A címvédő és listavezető Chelsea, valamint a második Arsenal is szenvedett, de végül mindkét csapat begyűjtötte a három pontot. Előbbi a Blackburn Rovers vendégeként, utóbbi pedig hazai környezetben, a sereghajtó West Ham United ellen nyert egy-egy hajrában szerzett találattal. A Gera Zoltánt végig a soraiban tudó Fulham két góllal legyőzte a Wigant.

A házigazda Manchester United kétgólos győzelmet aratott a hozzá hasonlóan Bajnokok Ligája-szereplő, vendég Tottenham felett. A hazaiak Nemanja Vidic fejesével szereztek vezetést az első félidőben, majd a hajrában Nani szemfüles találata döntötte el a három pont sorsát. Utóbbi gólnál a londoniak kapusa, Heurelho Gomes tévesen azt hitte, szabadrúgást végezhet el, és gyakorlatilag odakészítette, majd szabadon hagyta a labdát a portugálnak, aki a brazil hálóőr legnagyobb megdöbbenésére a kapuba gurított.

A Tottenham kilenc éve nem nyert az MU ellen, az Old Traffordon pedig utoljára 1989 decemberében győzött, amikor még nem Premier League-nek hívták az angol élvonalbeli bajnokságot.

Eredmények, Premier League, 10. forduló:
Wolverhampton Wanderers - Manchester City 2-1 (1-1)
gól:
Milijas (30.), Edwards (57.), illetve Adebayor (23., 11-esből)

Arsenal - West Ham United 1-0 (0-0)
gól:
Song (88.)

Blackburn Rovers - Chelsea 1-2 (1-1)
gól:
Benjani (22.), illetve Anelka (39.), Ivanovic (84.)

Everton - Stoke City 1-0 (0-0)
gól:
Yakubu (67.)

Fulham - Wigan Athletic 2-0 (2-0)
gól:
Dempsey (30., 44.)

Manchester United - Tottenham Hotspur 2-0 (1-0)
gól:
Vidic (31.), Nani (85.)

A vasárnapi program:
Aston Villa - Birmingham 13.00
Newcastle United - Sunderland 14.30
Bolton Wanderers - FC Liverpool 17.00

Hétfőn játsszák:
Blackpool - West Bromwich Albion 21.00

A bajnokság állása:

1.1081127-325
2.1062222-1020
3.1055022-1220
4.1052313-1017
5.1043311-1015
6.943213-1515
7.1034310-813
8.1026212-1112
9.92618-712
10.926113-1312
11.932414-1311
12.93249-1311
13.924310-1210
14.1031610-1410
15.931513-2010
16.102447-1810
17.102359-129
18.92349-149
19.1023510-169
20.101367-186