Vágólapra másolva!
Wayne Rooney nyaralása alatt is egyik kedvenc témája az angol sajtónak, a Manchester United csatára feleségével Dubajban tartózkodik, és a helyszínen készült fotók alapján a szigetországi bulvárlapok azt találgatják, mitől tűnnek nagyobbnak Coleen Rooney mellei.

Az előbb a távozással fenyegetőző, majd végül a szerződését meghosszabbító, bokasérüléséből lábadozó Rooney és felesége Dubajban nyaralnak, ott készültek a fotók, amelyek alapján egyből elkezdődtek a találgatások.

A Mirror című lapnak nyilatkozó szemtanú szerint Coleen Rooney keblei jóval nagyobbnak tűntek, mint a korábbi bikinis képeken, a Daily Star pedig úgy tudja, a focista 10 ezer fontot fizetett a plasztikai műtétért, ami egyfajta fájdalomdíjként szolgált nejének, akit két prostituálttal is megcsalt a terhesség ideje alatt.

A lap egy plasztikai sebészt is megszólaltatott, aki azt mondta, a képek alapján egyértelmű, hogy Coleen nemrégiben mellnagyobbító műtéten esett át.

A szemtanúk szerint a pár elég hűvösen viselkedik a nyaralás során, amelyre a 11 hónapos fiuk, Kai nélkül utaztak el a hétcsillagos Burj Al Arab szállodába.