Vágólapra másolva!
Több rendőr megsérült, 15 embert pedig őrizetbe vettek csütörtök este Bulgária fővárosában, miután összecsapások törtek ki szurkolók és a biztonságiak között a CSZKA Szófia és Rapid Wien Európa Liga-mérkőzés után. Az osztrákok győzelmét követően a bolgár klub menesztette Gjore Jovanovskit, aki idén már a hetedik trénere volt az együttesnek.

A mérkőzést a vendégcsapat, a Rapid Wien nyerte 2-0-ra, a CSZKA így harmadszor is vereséget szenvedett az Európa Ligában. A feldühödött hazai huligánok megrongáltak több autót, valamint üzletek kirakatait törték be a stadion környékén.


A vereségnek a csapaton belül is lettek következményei, a CSZKA vezetése ugyanis menesztette Gjore Jovanovski vezetőedzőt, aki idén már a hetedik trénere volt az együttesnek. "Nem tehettünk mást, reagálnunk kellett az elmúlt hetek gyenge eredményeire" - magyarázta az újabb kirúgást pénteken Dimitar Boriszov klubelnök.

A macedón Jovanovski kilenc hete vette át a 31-szeres bolgár bajnok irányítását, ám az ő vezetésével sem javult csapat, mely a bajnokságban jelenleg csak a kilencedik, s tíz fordulót követően 12 pont a hátránya az éllovas Levszki Szófia mögött.