Vágólapra másolva!
Simon Antal lett a labdarúgó NB I-ben 15. helyen álló Szolnoki MÁV új vezetőedzője. A 45 éves szakember érkezését hétfőn jelentették be az újonc klub hivatalos honlapja.

Simon számára nem ismeretlen az egyesület, ugyanis 2004 tavaszától egy éven át irányította az akkor NB II-es együttest.

A csapat 11 forduló alatt mindössze egyetlen győzelmet szerzett a mostani bajnokságban, s öt ponttal az utolsó előtti helyen áll. A vezetőség a bennmaradás kiharcolását tűzte ki célul az új vezetőedzőnek.

A Szolnok szombaton az MTK-t fogadja.

Az eddigi edzőváltások az NB I idei szezonjában:
Kecskeméti TE-ERECO: Urbányi István helyett Tomislav Sivic
Vasas: Giovanni Dellacasa helyett Komjáti András
Haladás: Csertői Aurél helyett Aczél Zoltán
Szolnoki MÁV: Vágó Attila helyett Simon Antal