Vágólapra másolva!
Véget ért a napok óta húzódó Liverpool-saga: az amerikai New England Sports Ventures (NESV) lett a klub új tulajdonosa.

Az észak-amerikai profi baseball-ligában (MLB) érdekelt Boston Red Sox együttesét is birtokló NESV 300 millió fontért szerezte meg a klubot az eddigi tulajdonosoktól, a Tom Hicks, George Gillett duótól. Hicks és Gillett nem adta könnyen magát, és minden lehetséges jogi úton kártérítést igényelnek majd, mivel szerintük a klub eladása illegálisan történt.

A NESV az előző tulajdonosoknak hitelező Royal Bank of Scotlandnek is visszafizeti a 237 millió fontos tartozást, így a klub ellen nem indul csődeljárás, és nem fenyegeti a pontlevonásos büntetés.

Martin Broughton, a Liverpool ügyvezető elnök már a múlt hét szerdán előállt azzal, hogy a vezetőség megállapodott az eladásról a New England Sports Venturesszel, amely ennek értelmében 300 millió fontért veheti meg a klubot. Gillett és Hicks ekkor kísérletet tett arra, hogy megváltoztassa az értékesítés előkészítésével áprilisban megbízott vezető testület összetételét, hogy megakadályozza az eladást.

Az ügy a bíróságon folytatódott, amely ezen a héten szerdán úgy foglalt állást, hogy Gillett és Hicks nem blokkolhatja az előkészített és már bejelentett értékesítést. Utóbbiak egy nappal később bejelentették, hogy egy texasi bíróságon elérték az ügylet lebonyolításának halasztását.

Ettől függetlenül John W. Henry már csütörtökön Londonba utazott, hogy az eladást véglegesítsék, s ez végül pénteken meg is történt. Időközben új szereplő is a képbe került: kedden Peter Lim szingapúri üzletember jelezte, hogy korábbi ajánlatát megemelve 320 millió fontért vásárolná meg az FC Liverpoolt, s további 40 millió fontot fordítana játékosvásárlásra, utóbb azonban - érzékelve az amerikai irányvonalat - visszalépett.