Vágólapra másolva!
A finnek ellen győztes gólpasszt adó Elek Ákos úgy érzi, a helsinki siker csapatot összekovácsoló győzelem volt, és véleménye szerint a magyar válogatott most képes lenne elkapni a svédeket, akiktől a selejezősorozat kezdetén kikapott. A Videoton középpályásának külön motivációt jelentett, hogy bebizonyítsa, nincs igaza Huszti Szabolcsnak, aki a levelében megkérdőjelezte az itthon játszók meghívásának jogosságát.

- Hogy reagáltak a többiek a 94. percben kiosztott győztes gólpassz után?
- A gólszerző Dzsudzsák Balázs megköszönte, de a többiek is örültek, a szakmai stáb is boldog volt, és gondolom, az egész ország is. Ez egy csapatot összekovácsoló győzelem volt.

- A meccs utolsó perceiben mindkét csapat a győzelemre hajtott, önnek is volt egy hasonló előretörése, mint amiból a gól született, de akkor nem sikerült befejezni a támadást. Nem volt olyan érzés önben, hogy akár gond is lehet abból, ha elhagyja a helyét, és belép a támadásba?
- A szünetben már beszéltük, hogy bátrabban kéne játszani, mivel nyerhetőnek éreztük a meccset. Azért mertem fellépni, mert akkor már Pintér Ádám a pályán volt, tudtam, hogy ő visszamarad biztosítani a védők előtt. A labdaszerzés után sikerült egy embert kicseleznem, onnantól pedig vagy 30 méteren keresztül vezettem a labdát, a végén pedig már csak jól kellett passzolni.

- Az őszi Eb-selejtezők után úgy tűnik, a svédekhez kell felnőni, ha másodikak akarunk lenni, hiszen a kötelező győzelmeket hoztuk, a finneket sikerült megverni, Stockholmban viszont simán kikaptunk. Mit tehet a kapitány, hogy ez sikerüljön?
- Az egy nagyon kezdetleges csapat volt, amelyik kikapott Svédországban, hiszen előtte csak pár napot készült együtt a keret. Ráadásul, bár egy gól sosem jön jókor, a második féidő elején szerzett svéd találat meg is fogta a csapatot. Igazából az lenne érdekes, ha most, három győzelemmel a hátunk mögött játszanánk a svédekkel, szerintem elkapnánk őket hazai pályán.

- A svédek helyett a hollandok következnek majd márciusban, akikről nem lehetnek jó emlékei, mivel első válogatott meccsén a vébére készülő ellenfél 6-1-re verte az akkor még Erwin Koeman irányította csapatot. Nem félt attól, hogy a rosszul sikerült meccs miatt kikerül majd a válogatottból?
- Abban a meccsben szinte csak számomra volt pozitívum, azzal, hogy debütáltam, több nem volt benne. De nem féltem attól, hogy emiatt a jövőben nem gondolnak majd rám a válogatottnál.

- Mindenesetre meglesz a reváns lehetősége, Koman Vladimir azt mondta, képes lehet a csapat a meglepetésre, ön is osztja a véleményét?
- Érdemes a realitás talaján maradni, hiszen a csoport toronymagas favoritja, a legutóbbi vb döntőse lesz az ellenfelünk, amely ellen ha két meccsen egy pontot szerzünk, az is nagy fegyvertény lenne. Ellenben, ha a moldávok, finnek és San Marino elleni meccsből behúznánk kilenc pontot, és itthon a svédeket is megvernénk, akkor még a második is hely is meglehetne, ami óriási bravúr lenne. Nem szabad ugyanabba a hibába esni, mint a vb-selejtezők során, ahol a kötelező győzelmek után mindenki reménykedett, hogy van esély a továbbjutásra, aztán az eredmények pont akkor maradtak el, amikor a legnagyobb szükség volt rá. Lehet, hogy a hollandok számunkra kedvezőtlen eredmény születik majd, de ha az emberek azt látják, hogy a csapat hajt, küzd és nyerni akar, akkor jobb szájízzel mennek haza a meccs után.

Forrás: AFP

- Koemannál és Egervári Sándornál is volt válogatott, mi a legszembetűnőbb különbség a két kapitány között?
- A legnagyobb különbség a csapat hangulatában van, hiszen a Koeman-féle csapattal akkor készültem együtt, mikor egy németek elleni 0-3 és egy hollandok elleni 1-6 becsúszott, míg most jöttek a győzelmek egymás után, és ilyenkor minden jó és szép.

- A keményebb ellenfelek ellen Egervári is ragaszkodik az egycsatáros taktikához, ám míg Koemannak ez nem jött be, a mostani kapitány már legalább három pontot ennek köszönhet. Mi lehet a változás oka?
- Az egycsatáros felállásnak is vannak különböző verziói, hiszen ha a két szélső támadásnál felzárkózik a center mellé, akkor máris három csatárról beszélhetünk. De a moldávok ellen például csak egy ember volt legelöl, mögötte viszont négy, a támadásokhoz értő középpályás játszott, ami szintén nem nevezhető defenzív felállásnak. Van olyan, hogy alkalmazkodni kell az ellenfélhez, most a finnek ellen a stabil védekezés volt az alap, de nem adtuk fel a támadások lehetőséget, ahogy az az utolsó percekben is látszott, mikor egyértelműen a győzelemre hajtottunk.

- Csányi Sándor MLSZ-elnök székfoglalójában azt mondta: felfogásbeli különbséget vár a válogatottól, és reméli, hogy a celebek helyére profi szemléletű labdarúgók kerülnek. Volt ilyen változás?
- A korábbi időszakban nem voltam a válogatott környékén, így nem igazán tudok állást foglalni az ügyben, és bevallom, nem tudom, mitől számít celebnek egy focista, de az érthető, hogy ha valaki rúg három gólt egy meccsen, vagy folyamatosan kiemelkedően teljesít, arra felfigyel a média.

- Mit szólt Huszti Szabolcs levelének ahhoz a részéhez, melyben azt ecsetelte, hogy az NB I-esek nem érdemlik meg a válogatott tagságot?
- Nem zavart, sőt, inkább doppingolt, hogy megmutassam, nincs igaza. Nem tisztem értékelni a saját teljesítményem, de úgy gondolom, ha olyan rosszul játszottam volna az angolok, a svédek vagy a moldávok ellen, akkor a mostani két meccsre nem kaptam volna meghívót.

- Milyennek látja az NB I-et, miben kéne leginkább fejlődnie a magyar bajnokságnak?
- A válogatott meccsein érződött, hogy nemzetközi szinten jóval nagyobb az iram, mint az itthoni meccseken, ilyen szempontból a külföldön játszók előnyben vannak, mivel ők hozzá vannak szokva ehhez. De úgy látom, fejlődött a magyar bajnokság, kiegyensúlyozottabb lett a mezőny, és több az erős csapat.

Forrás: MTI

- Huszti a levelében Mezey Györgyöt is megemlítette, azt sugallta, ő mozgatja a szálakat a válogatottnál, mi erről a véleménye?
- Nem foglalkoztam ezzel a pletykával, mint ahogy a többi Videoton-játékos sem foglalkozott a levélben írt dolgokkal. Egyébként még nem dolgoztam olyan edzővel, aki szakmailag ennyire felkészült, mint Mezey György, technikailag és taktikailag is rengeteget fejlődtem, és mivel nem kevés izmot is felszedtem, így masszívabb lettem, mióta vele dolgozom. Azért így is van még mit fejleszteni, a jobb lábam például még nem az igazi.

- Pedig egy időben balhátvédet csinált önből az edző, nem zavarta, hogy középpályásból hirtelen szélsővédő lett?
- Utólag csak azt mondhatom, hasznomra vált az az időszak, amikor balhátvédként játszottam, azon a poszton sokkal több volt az egy az egy elleni párharc, és ezáltal javult a védekezésem. De azért jobban érzem magam a középpályán, amikor Kazincbarcikán játszottam, még irányító voltam, de már akkor mondogatták, hogy a védekező középpályás lesz az én posztom.

- A Videoton immáron egyértelműen bajnokesélyes csapatnak számít, mennyivel lett nehezebb a dolguk, hogy szurkolói és vezetői részről is nyomás van a csapaton, illetve nem okoz-e gondot az öltözőn belül, hogy olyan játékosok kispadoznak, mint Nemanja Nikolic vagy Lencse László, akik máshol kezdők lennének?
- Az természetes, hogy nagyobb a nyomás, de ez mindig együtt jár azzal, ha egy csapatnak nagy céljai vannak. Nyilván könnyebb annál a csapatnál, amely a tizenegyedik helyet célozza meg, de el kell tudnunk viselni ezt a terhet. Ami a másik kérdést illeti, nem érzem, hogy gondot okozna, hogy vannak, akik kevesebbet játszanak, persze nem mindegy, hogy valaki csalódott vagy sértődött a mellőzés miatt. Ha valaki úgy fogja fel, hogy a csalódás ellenére teszi a dolgát, akkor akár tíz perc alatt is hasznára tud lenni a csapatnak, az említett Nikolic például a Fradi ellen csereként állt be, és gyönyörű gólt szerzett.

- Utólag visszanézve elmondható, hogy korán jött a csapatnak a Maribor elleni Európa Liga-selejtező?
- Úgy érzem, akkor még benne volt a csapatban, hogy elbuktuk a bajnoki címet, az elmúlt egy évben egy rosszul sikerült hónapunk volt, de az el is vitt mindent, erre még rájött a Siófok elleni, csalódást keltő döntetlen az idénynyitón, úgyhogy kétségtelenül rossz időszakban játszottunk a Mariborral. Mostanra azért kiegyenesedtünk, összerázódott a csapat, nyertünk zsinórban négy bajnokit és vezetjük a tabellát.

- Ha a Debrecen vagy az FTC megkörnyékezné egy mesés ajánlattal, rá tudnák venni a váltásra?
- Számomra ez nem pénzkérdés, nagyon megszerettem a Videotont, igazán jól érzem magam, és nem szeretnék Magyarországon más csapatban játszani.

- És ha egy külföldi csapat hívná, melyik bajnokságban tudná elképzelni magát?
- A Bundesligát kedvelem a legjobban, elvarázsolt az az egész légkör, ami körülveszi, de egyelőre nem a külföldi szerződés köti le a gondolataim, persze örülnék, ha egy csapat felfigyelne rám.