Vágólapra másolva!

Egy csatárral kezd az Egervári-csapat a finnek ellen

Egervári Sándor szövetségi kapitány megváltoztatta a San Marino elleni, múlt pénteki Eb-selejtezőn 8-0-ra diadalmaskodó csapatát, amelyben ezúttal nem kettő, hanem csak egy csatár kapott helyet.

San Marino ellen Koman Vladimir volt a jobbszélső, aki ezúttal kimaradt, a helyét a múlt pénteken csatárként szerepelt Rudolf Gergely vette át. A kapitány Elek Ákos mellett egy másik védekező középpályást is bevet a finnek ellen Vadócz Krisztián személyében.

Az egyetlen csatár a legutóbb mesterhármast elérő Szalai Ádám lesz. A jobbhátvéd Vermes Krisztián maradt, nem került tehát vissza az eltiltását letöltő Lázár Pál. Ott van viszont a kezdőben Lipták Zoltán, aki helyett Vanczák Vilmos játszott legutóbb.

A finneket csereként segítheti majd a veterán Jari Litmanen, ott van viszont Stuart Baxter kapitány kezdő tizenegyében Bogdán Ádám boltoni riválisa, a kapus Jussi Jääskeläinen, illetve az egykori liverpooli csillag Sami Hyypiä. A hazaiak szintén 4-2-3-1-es taktikát alkalmaznak, s az előretolt ék Mikael Forsell, nem pedig a százötszörös válogatott Jonatan Johansson.

Kezdőcsapatok:
Finnország: Jussi Jääskeläinen - Petri Pasanen, Markus Heikkinen, Sami Hyypiä, Niklas Moisander - Roman Eremenko, Tim Sparv - Roni Porokara, Mika Väyrynen, Daniel Sjölund - Mikael Forssell.
Magyarország: Király Gábor - Vermes Krisztián, Juhász Roland, Lipták Zoltán, Laczkó Zsolt - Vadócz Krisztián, Elek Ákos - Rudolf Gergely, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám.