Vágólapra másolva!
A Real Madrid az előző három idényben mindössze kétszer játszott 0-0-t a bajnokságban - a mostani szezonban öt forduló alatt ugyannyi gól nélküli meccse volt a csapatnak. A Mourinho-féle Real egyelőre hátul rendkívül stabil, elöl viszont nem túl hatékony, Cristiano Ronaldo pedig rendkívül pontatlanul céloz.

José Mourinho irányításával a Real Madrid még nem szenvedett vereséget: a madridiak a Bajnokok Ligájában eddig mind a két találkozójukat megnyerték, és a Primera Divisiónban sem találtak legyőzőre.

Ennek ellenére a portugál szakember rengeteg kritikát kap, ami gyakorlatilag egyetlen adatra vezethető vissza. A Realnak ugyanis nem megy a gólszerzés: a csapat hét tétmérkőzésen mindössze kilenc alkalommal volt eredményes. Ebből mindössze hatot szerzett a bajnokságban, ami öt forduló után elfogadhatatlannak számít a klubnál.

Tavaly eredményesebb volt a csapat

A fenti adat akkor válik különösen siralmassá, ha megnézzük, hogy a csapat az előző idényekben hogyan teljesített a bajnoki rajton. A legutóbbi két szezonban a Real a Primera División első öt játéknapján egyaránt 16-16 gólt szerzett, a 2007-2008-as bajnokságban pedig 13 találatot ért el. Öt évvel ezelőtt, a 2005-2006-os szezonban pontszámban ugyan rosszabbul állt, öt forduló után két veresége is volt, ám így is kettővel több gólt ért el, mint a jelenlegi idényben.

A táblázat ugyanakkor másról is tanúskodik: a támadójáték még nem az igazi, a védekezés viszont szinte kifogástalan. A madridiak eddig az idényben mindössze egyetlen gólt kaptak: a Bajnokok Ligájában mind a két meccsüket lehozták kapott találat nélkül, és a bajnokságban is csak a Real Sociedad tudta bevenni a kapujukat.

Mourinho tehát a védekezést alaposan feljavította: az általa leggyakrabban alkalmazott 4-2-3-1-es játékrendszerben a két védekező középpályás (általában Xabi Alonso és Sami Khedira, utóbbi helyén Lassana Diarra is kapott játéklehetőséget) rengeteg labdát szerez, de a csatárok is gyakran letámadnak, amikor az ellenfél birtokolja a labdát, és a területszűkítés is egyre jobban megy a gárdának.

2010-20115.32-6-111
2009-20101.5--16-215
2008-20093.4-116-712
2007-20081.41-13-313
2006-20074.32-8-211
2005-20063.3-210-69

Az idény után a tabellán elfoglalt helyezés, majd az öt forduló utáni mérleg (győzelem, döntetlen vereség, gólkülönbség és pontszám) olvasható.

Sok lövésből kevés gól

Mindez persze nem azt jelenti, hogy a Real nem akar támadni: a legutóbbi, Levante elleni bajnokin (amely gól nélküli döntetlennel ért véget) a labdabirtoklás aránya 67:33 százalék volt, és Mourinho csapata 24 alkalommal próbálkozott lövéssel. Utóbbi adatot tekintve a ligában vezetik a ranglistát, öt mérkőzésen 105 alkalommal kísérleteztek - a Barcelonánál ugyanez a szám 83, az eddigi legeredményesebb klubnál, a Málagánál (amely 11 találatnál tart) pedig csupán 64.

A kaput eltaláló próbálkozásokat tekintve viszont a Real statisztikája már sokkal siralmasabb: a 105 kísérletből a madridiak csupán 36-szor céloztak pontosan. A Barcelona ennél eggyel többször talált kaput, a málagaiak pedig 26 alkalommal lőttek kapura. Egyénekre lebontva éppen a legnagyobb sztár, Cristiano Ronaldo teljesítménye a legnagyobb csalódás. A portugálnál több kísérlete senkinek sem volt a spanyol ligában, 43 próbálkozásából azonban mindössze 13 találta el a kaput - és ezekből kettő gól lett.

Forrás: AFP
Mourinho is aggódik amiatt, hogy kevés gólt szerez csapata

Legalábbis a Marca statisztikái szerint, a madridi sportújság ugyanis Cristiano Ronaldónak adta a Real Sociedad elleni találatot, amikor a labda Pepén megpattanva jutott a hálóba. Ez egyébként egy szabadrúgást követően történt, míg a madridi hetes másik gólja tizenegyesből született. Cristiano Ronaldo nem lehet büszke erre a statisztikára, hiszen a góllövőlista élén álló Nilmar például hét, kaput eltaláló lövésből szerzett négy találatot, Diego Forlánnak a maga három góljához hat kísérlet is elég volt. David Villa és Lionel Messi egyaránt hétszer talált kaput, és mindketten kétszer voltak eredményesek - igaz, Villa összesen 25-ször kísérletezett, vagyis az ő hatékonysága sem az igazi. De még mindig jobb, mint Cristiano Ronaldóé.

Felszakítani a mentális gátakat

A Mourinho-féle játékrendszerben a portugál klasszis elméletileg nem középcsatár, hanem szélsőként futballozik (az előző idényben Manuel Pellegrini irányításával, Ronaldo gyakran centerként játszott), ugyanakkor szabadságot kapott a pályán. Részben ennek köszönhető, hogy ilyen sokszor próbálkozott kapura lövéssel, ugyanakkor ebben az esetben kijelenthető, hogy a kevesebb több lenne.

Gyakran úgy tűnik, hogy mindenképpen ő akarja befejezni az akciót, mintha úgy érezné, hogy a szurkolók elsősorban tőle várják a gólokat, és emiatt egyre görcsösebben és egyre pontatlanabbul próbálkozik. Ezzel sokszor a kerékkötőjévé válik az eredményes csapatjátéknak, pedig az előkészítés sem menne rosszul neki: a bajnokságban máris két gólpassz áll a neve mellett.

Forrás: AFP
Higuaín a bajnokságban és a BL-ben is egy-egy gólt jegyzett eddig

A legnagyobb sztárt Mourinho persze aligha fogja kihagyni a csapatból, így csak reménykedhet abban, hogy Cristiano Ronaldo előbb-utóbb elkapja a fonalat, és egyrészt pontosabban céloz, másrészt pedig nem akar mindenáron ő betalálni. A tréner maga is látja, hogy a helyzetkihasználás nem az igazi: "Aggódom amiatt, hogy kevés gólt szerzünk, figyelembe véve, hogy milyen sok helyzetünk volt, és milyen támadó felfogásban futballozunk. Mindegyik ellenfelünkkel szemben rengeteg lehetőséget teremtettünk, ám a rossz helyzetkihasználás máris négy pontunkba került. Nem a focisták képességeivel van baj, hiszen ezek a játékosok már bizonyították, hogy milyen eredményesek tudnak lenni" - nyilatkozta Mourinho a Levante elleni bajnokit követően.

Elsősorban mentális problémáról lehet szó, márpedig ezek kezelésében Mourinho igazi mester. Arról nem is beszélve, hogy ő tudja a legjobban: az 1-0-ra megnyert mérkőzésekért ugyanúgy három pont jár, és az előző két idény megmutatta a Realnál: hiába szórják meg a kiscsapatokat, ha a rangadókat elveszítik.

www.global-soccer.eu