Vágólapra másolva!
Kódszavakkal üzentek egymásnak az európai bundabotrány megszervezői az ügy vádirata szerint, amelynek alapján a bochumi ügyészség szerdán vádat emelt két gyanúsított ellen. Az őrizetbe vett, de egyelőre semmivel nem vádolt horvát bundakirály azt állítja, hogy a Debrecen egyik BL-meccsére is fogadott. Összeszedtük, mit lehet tudni a több európai bajnokságot érintő bundaügyről.

A fogadási irodákat üzemeltető két török üzletember, Nürettin Günay és Tuna Akbulut első tárgyalása szeptember 29-én lesz Bochumban. A vádirat szerint 24 olyan mérkőzést találtak, amelyeket különböző módon manipuláltak, játékosokat, játékvezetőket vesztegettek meg. A mérkőzések között akadtak magyar, szlovén, svájci, belga, horvát és német érdekeltségűek. A megvesztegéseket és a fogadásokat intéző kis létszámú társaság legalább hat vezetőből állt, egyikük a horvát Ante Sapina volt a gyanú szerint, de Sapinát eddig semmivel nem vádolta meg a bochumi ügyészség.

A Debrecen meccsére is fogadott a horvát bundakirály

Az 1976-os születésű horvát férfi fiatal korától kezdve szenvedélyes szerencsejátékos volt, Navigátor becenevét szervezőkészsége miatt kapta meg. Két öccsével, Milannal és Filippel együtt a berlini Cafe Kinget üzemeltették, öt évvel ezelőtt ez volt a törzshelye az illegális fogadásoknak. A Sapina fivérek egyik legjobb embere Robert Hoyzer volt, a fiatal berlini játékvezető alacsonyabb osztályú mérkőzések, illetve kupameccsek eredményeit igyekezett úgy alakítani, hogy az megfeleljen a fogadásokkal nagy nyereményeket besöpörni akaró megbízóinak.

Hoyzer összesen 23 mérkőzést manipulált, egy mérkőzésen közreműködése nélkül is megszületett a kívánt eredmény, két meccsen sikertelen volt a próbálkozás. Összesen 67 ezer euró és egy plazmatévé volt a jutalma, büntetése pedig két év öt hónap letöltendő börtön. A kétmillió eurós kárt okozó, a szálakat a háttérből irányító Ante Sapina 2 év 11 hónap letöltendő, két testvére, Milan és Filip 16, illetve 12 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Ante a büntetés felének letöltését követően szabadult, s szinte azonnal visszatért régi tevékenységéhez. A tavaly novemberben kirobbant új botrányban az elsők között tartóztatták le, a német ARD Sportschau és az Interpool.tv információi szerint vallomást tett a bochumi ügyészségen, ahol többek között elmondta, fogadott a DVSC-Fiorentina Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésre, megtéve az olaszok győzelmét. Az ARD Sportschau tartalmi idézete szerint Sapina tudta, hogy "a terv szerint a magyaroknak ki kell kapniuk".

Kiscsapatok a hálóban

A Neue Osnabrücker Zeitung szerint az utóbbi időben Sapina bűntársa volt az egykori kosárlabdázó, az Alba Berlin és a Bamberg korábbi profija, Ivan Pavic. Ő segített abban, hogy részben közös megegyezés, részben önálló ötlet szerint Európa-szerte felhajtsa azokat a játékosokat, akik manipulálhatók, azaz "pénzügyileg érzékenyek, sérülékenyek".

Így kerültek bele a csalásba ismeretlen kiscsapatok, mint például a svájci másodosztályban szereplő FC Gossau, a belga második vonalban játszó UR Namur vagy a német Osnabrück (Bundesliga II.), az SC Verl (akkor Bundesliga III., most Regionalliga) és a Bayern Alzenau (Regionalliga). Ugyancsak a szervezet hálójába kerülhetett az Arminia Bielefeld utánpótláscsapata, német lapértesülések szerint három játékost hamarosan akár 14 hónapos eltiltással is sújthatnak.

A Neue Osnabrücker Zeitung szerint a csaláshoz néha elég volt egy megvásárolt játékos, mint a Bayern Alzenau esetében, néha három vagy több labdarúgót is be kellett vonni az ügyletbe, így történt a Gossaunál és a Namurnál. Akadtak megbízható csapatok, amelyeknél többször is be lehetetett próbálkozni, de volt, ahol egy alkalom után nem jelentek meg többször.

24 mérkőzés, 1,8 millió eurós bevétel

A bevont játékosokat szinte üzlettárssá tették azzal, hogy ők is fogadhattak. A belső kör saját, kódolt nyelvet dolgozott ki magának, mailben és sms-ben érkeztek a üzenetek a sikeresen megbundázott meccsekről. A legjobb hírt egy szó jelentette: ha az üzenetben csak annyi volt, "Powerplay", akkor tudni lehetett, a legmagasabb téten is lehet fogadni, a győzelem szinte biztos.

A 24 mérkőzésből a bochumi ügyészég szerint nettó 1,8 millió euró bevételt értek el a vádlottak, ebből jócskán futotta 350 ezer euró a megvesztegetésekre. De ez csak a jéghegy csúcsa, állítja a Neue Osnabrücker Zeitung, a vizsgálatok újabb 270 mérkőzésre terjednek majd ki. Egyelőre egy olyan számla került elő, amelynek forgalma 32 millió euró volt, az ügyészség szerint emellett biztosan akadtak még hasonló bankszámlák.

Ezerről ötezerre emelkedett a limit

A Neue Osnabrücker Zeitung által megszerzett vádirat bizonyítékként tartalmazza a számlakivonatokat, az idézett sms-eket, az elfogott és lehallgatott telefonhívásokat, ezek alapján várhatóan a két török fogadóirodás mellett további négy személy ellen is vádat emelnek majd. Sapinán és Pavicon kívül köztük lehet a nyomozás során szintén őrizetbe vett horvát Marijo Cvrtak, valamint magyarországi emberük, a szlovén Dragan Mihelic.

A 39 éves Mihelic elismerte bűnösségét, azt, hogy jelentős szerepe volt a fogadási maffiában. Összesen 117 mérkőzésről vallotta be, hogy manipulálta azokat, ebből 15 összecsapást Németországban játszottak, a többit más európai országokban, többek között Magyarországon is. A fogadások egy részét üzleti partnerei révén illegális ázsiai irodákon keresztül kötötte meg, kezdetben mérkőzésenként 1000 euró volt a limithatár, később ez az összeg 5000 euróra emelkedett.

A Financial Times Deutchland internetes kiadása szerint számos délkelet-európai országban voltak kapcsolatai, jó barátságot ápolt klubvezetőkkel, labdarúgókkal. Székhelye Szlovénia volt - nem véletlenül került a nyomozók látókörébe például a Koper-Lendava (3-1) mérkőzés is -, de szívesen fogadott tuti Bajnokok Ligája-mérkőzésekre, így sokat kaszált a montenegrói FK Mogren Budva hazai 6-0-s vereségén a dán FCK ellen is a tavalyi BL-selejtező 2. körében.

Komoly vádak a Dinamo Zagreb ellen

A bochumi ügyészség jegyzőkönyveiből kiderül, hogy a horvátoknál szinte szövetségi asszisztálással zajlott a bundázás. A zágrábi Sportske novosti című sportnapilap megszerezte a bochumi ügyészségnek azt a jegyzőkönyvét, amely szerint a Dinamo Zagreb vezetése is nyakig benne van a bundázásban.

A 2009. május 13-i kupadöntő első felvonását a fővárosi csapat 3-0-ra nyerte a Hajduk Splittel szemben, de a lap szerint ehhez kellett a játékvezető segítsége is. Zoran Mamic, a Dinamo sportigazgatója állítólag nagyon komoly befolyással bír, így hatni tud a bíróküldésre is.

Forrás: Index.hr

A Sportske novosti információja szerint a bochumi rendőrségnek Sapina bevallotta, kapcsolatban állt a Dinamo-vezetővel, ha nem ő beszélt vele, akkor horvátországi családtagjai révén tudta meg a legfrissebb fejleményeket. A sportlapban közölt vizsgálati anyag szerint Mamic megvette a kupadöntő játékvezetőjét, Bruno Maricot, s amikor Sapina feltette a kérdést, több pénzt is áldozhat-e a fogadásra, azt a választ kapta: ha a Hajduk 20 gólt szerez, akkor a Dinamo 22-t. Sapináék a 3-0-s Dinamo-sikerrel 35 ezer eurót kerestek. Az újság arra a következtetésre jut, hogy minden bizonnyal a helyi futballszövetség vezetői is sárosak, mert tudtak Mamic ügyleteiről, de nem tettek ellene semmit.

A Horvát Labdarúgó Szövetség elnöke, Vlatko Markovic a Net.hr megkeresésére annyit közölt: "Semmi mondandóm nincs. Ez rendőrségi ügy, mi köze van ehhez a szövetségnek? A mi játékvezetőink sokkal jobbak, mint akiket a világbajnokságon láthattunk."

A horvát források szerint a Dinamo sportigazgatója, Zoran Mamic hülyének nézett mindenkit: miközben azt hajtogatta, ő csak meghallgatáson vett részt, addig a nyomozati anyagból kiderül, végig gyanúsítottként kezelték a bochumiak.

Játékvezetőket már eltiltottak

Svájcban hét profi és két amatőr labdarúgót többéves eltiltással sújtottak, míg 2010 márciusában az európai szövetség (UEFA) örökre eltiltotta a játékvezetéstől az ukrán Oleh Orehovot, aki 2009 novemberében 50 ezer eurót kapott azért, hogy a Basel kétgólos különbséggel verje a bolgár CSZKA Szófiát.

Az Európa Liga-összecsapást a svájciak 3-1-re nyerték végül. Orehov többek között Debrecenben is megfordult, 2006. július 26-án ő vezette a macedón Rabotnicki elleni Bajnokok Ligája-selejtezőt, amelyen a DVSC-TEVA 1-1-es döntetlent ért el.

Ugyancsak örökre eltiltották Novo Panicot, a bosnyák játékvezető korábban szintén vezetett magyar csapatoknak: 2005 őszén az FTC-Ripo Minszk (0-2) UEFA-kupa-selejtezőn, míg a 2003-as U17-es Eb-n a magyar válogatott Dánia elleni, 2-0-ra elvesztett meccsén fújta a sípot.

A horvát Tomislav Setka 2011. június 30-ig nem vezethet mérkőzést.


Poleksicet és Mészárost eltiltotta az UEFA

Amióta a bochumi ügyészség tavaly novemberben kipattintotta a bundaügyet, számos magyar csapatra is rávetült a gyanú árnyéka. Több esetben senki sem erősítette meg a sajtóértesüléseket, máskor azonban maguk a klubok vagy a játékosok jelentették, hogy megpróbáltak őket megvesztegetni.

Az UEFA emberei május 15-én a magyar bajnok Debrecen nyolc labdarúgóját hallgatták ki - ezt a sajtóban megjelent értesülések után az UEFA és a DVSC is elismerte. Bár a játékosokat mind a hat Bajnokok Ligája-csoportmeccsről kérdezték, a legtöbbször a Fiorentina elleni hazai találkozó került szóba, amelyre vallomása szerint Sapina is fogadott.

Június végén a fegyelmi bizottság bejelentette, Mészáros Norbertet 2011 végéig, Vukasin Poleksicet 2012. június 30-ig eltiltja, miután a testület szerint a Debrecen két játékosa nem tett eleget a jelentési kötelezettségének, amikor megpróbálták őket megvesztegetni. A Nemzeti Sport szerint korábban Sapina egyik embere, Dragan Mihelic ajánlott nyolcvanezer eurót a Debrecen kapusának, aki elmondása szerint ezt visszautasította.

Az UEFA álláspontja szerint Poleksic elmulasztott eleget tenni jelentési kötelezettségének, amikor nem számolt be idejében arról, hogy a DVSC két nemzetközi kupameccse előtt megpróbálták rábírni a mérkőzés eredményének befolyásolására. A debreceniek szerint a vizsgálat ugyanakkor feltárta, hogy Poleksic elhárította a megkereséseket, továbbá megállapította, hogy nem valósult meg bunda.

Mészáros Norbert esetében az UEFA hasonló vádat fogalmazott meg, de csak egy mérkőzéssel kapcsolatban. Mészáros semmilyen megkeresést nem ismert el, az UEFA vizsgálata során mindvégig következetesen vallotta, hogy egyetlen mérkőzéssel előtt sem próbálták megvesztegetni, így nem követte el a jelentési kötelezettség elmulasztását sem.

Magyarország: csend és némasági fogadalom

A Nemzeti Sport információja szerint a debreceni focisták elleni vádat egy, a bochumi ügyészség által védett tanú vallomására alapozták, aki a magyarországi fogadási csalások szálait mozgató Dragan Mihelic sofőrjeként dolgozott. A két eltiltott debreceni játékosnak hétfőn lett volna a másodfokú tárgyalása, ám ezt az utolsó pillanatban elhalasztották, a Hajdú Online és a Nemzeti Sport szerint azért, mert a tanú megbetegedett - ezt azonban az UEFA kérdésünkre nem erősítette meg.

A Hajdú Online szerint másodfokon a fegyelmi bizottság belegyezett, hogy Mészáros tanúját, a szobatárs Dombi Tibor is meghallgassák az ügyben. A szélső alátámaszthatja csapattársa vallomását, miszerint kizárt, hogy Mészáros elhagyta volna a csapat szálláshelyét abban az időpontban, amikor a tanú szerint ajánlatot tettek neki a BL-meccs elcsalására.

Felhívtuk Dombit, aki az elmaradt tárgyalás miatt nem utazhatott el a Honvéd elleni vasárnapi meccsre, amit a Debrecen 1-0-ra elvesztett. A játékos elmondta a véleményét az ügyről, ám azt kérte, mielőtt a nyilatkozata megjelenik, kérjünk engedélyt a sportigazgató Bartha Csabától vagy a cégvezető Szilágyi Sándortól. Mindkettőjüket megkerestük, a klubvezetők azonban még elolvasni sem voltak hajlandók a néhány mondatos szöveget, látatlanban közölték, hogy az nem jelenhet meg.

Hallgat a magyarországi bundaügyekben tavaly december óta vizsgálódó Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) is, amely korábban idén nyárra ígért konkrétumokat. Megkérdeztük többek között, hogy nyomoznak-e Poleksic és Mészáros ügyében, továbbra is hat személy és tizenkét mérkőzést tartanak-e gyanúsnak, hány labdarúgó került eddig a látóterükbe, tudnak-e valamit annak a százezer eurónak az útjáról, amellyel a Nemzeti Sport szerint meg akarták vesztegetni az egyik debreceni játékost, illetve mikorra várható a bundaügy végleges felgöngyölítése - kérdéseinkre azonban nem kaptunk választ.

"A nyomozás érdekeire hivatkozva jelenleg az ügyben nem kívánunk személyeket, csapatokat vagy mérkőzéseket megnevezni. A nyomozás során egyébként folyamatosan zajlanak a kihallgatások és egyéb nyomozati cselekmények" - olvasható az NNI válaszlevelében.