Vágólapra másolva!
Csak egyetlen olyan futballklub van a világon, amely az AC/DC zenéjére vonul ki a pályára, drukkerei pedig kalózzászlót lengetnek a lelátón. A német St. Pauli igazi kultikus egyesület, amelynek világszerte rengeteg rajongója van, mivel a profi labdarúgásban is meg tudott őrizni valamit lázadó szelleméből.

A St. Pauli FC az 1980-as évek elejéig semmiben sem különbözött a többi német klubtól, amelyekkel a második vonalban szerepelt. A hamburgiak 1977-ben ugyan kiharcolták a feljutást a Bundesligába, de rögtön ki is estek onnan, és egy évvel később a rossz anyagi helyzet miatt a profi licencet is megvonták az egyesülettől, amely így csak a harmadosztályban folytathatta szereplését.

A csapat átlagnéző-száma 1981-ben nem érte el a kétezret, az 1990-es évek elején azonban már rendszeresen megtöltötte stadionját, amely akkoriban hivatalosan Wilhelm Koch nevét viselte.

Szubkultúra a lelátókon

A gyakorlatban azonban mindenki Millerntornak hívta az arénát, amelyet az 1980-as években egyre különösebb figurák töltöttek meg. Hamburg St. Pauli negyedében található a híres Reeperbahn, a város piroslámpás negyede, és ez különös identitást adott a csapatnak. A mérkőzésekre a helyi szubkultúrát magukénak valló emberek kezdtek el járni: punkok, anarchisták, diákok, ami erősen megkülönböztette a szurkolótábort a többi német egyesülettől.

A meccsek igazi partihangulatban zajlottak, különleges atmoszférát teremtve a stadionban, és miközben Európa futballpályáin az 1980-as években a lelátókon egyre inkább elterjedtek a szélsőjobboldali nézetek, a St. Paulinál éppen ellentétes folyamat zajlott.

A hamburgi egyesület volt az első, amely stadionjában hivatalosan betiltotta a szélsőjobboldali jelképeket, és a klub körül kezdett kialakulni egy kultusz, amely a St. Paulit, mint a függetlenség, az őszinteség és a lázadás jelképeként fogta fel. Eközben a csapat is egyre eredményesebben szerepelt: 1988-ban ismét feljutott az élvonalba, ahol három idényt töltött el, majd 1995 és 1997 között ismét első osztályú volt.

Jimmy Jump is szimpatizál a St. Paulival:


Ekkor már a német média is felfedezte, ami tovább erősítette a St. Pauli-kultuszt, azonban a kommercializmus elleni lázadás egyben azt jelentette, hogy az anyagi helyzet továbbra sem javult. Miután a 2001-2002-es, élvonalban eltöltött idényt követően a csapat ismét kiesett a Bundesligából, a másodosztályban sem tudott megkapaszkodni, és a St. Paulit a megszűnés fenyegette.

A lázadás is lehet üzlet

A 2002 decemberében az egyesület elnökének megválasztott Corny Littmann azonban meglátta az üzleti lehetőséget a St. Pauliban. Az egyik helyi színház vezetője, aki nyíltan vállalta homoszexualitását, és korábban a Zöldek színeiben a parlamenti választásokon is indult, tökéletesen illett az egyesület identitásához, ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy az életben maradáshoz változtatni kell.

"A klubnak egyáltalán nem volt pénze, valamit tennünk kellett. A nagy kérdés az volt, hogy miként őrizzük meg a St. Pauli identitását, miközben tudjuk, hogy egy professzionális egyesületet kell működtetnünk" - emlékezik vissza Littmann.

Forrás: AFP

A megoldás a lázadás és az üzletellenesség piaci hasznosításában rejlett. Az egyesület 2003-ban mentőakciót hirdetett, és alig három hónap alatt annyi pénzt gyűjtött, ami bőven elegendő volt a közel kétmillió eurós tartozás kifizetésére.

Csak a Retter, azaz Megmentő feliratú pólók eladásából 900 ezer euró jött be, összesen140 ezer darabot adtak el belőle. Ezen kívül volt "Igyon a St. Pauliért" akció a városnegyedben, amelynek során minden sört 50 centtel többért mértek, és a pénzt a klub kapta, míg az egyik legnépszerűbb helyi sörmárka segítségével több, mint 120 ezer eurót kasszírozott a klub (ez volt az "Igyon Astrát - mentse meg a St. Paulit" akció).

Az ősi ellenségnek és az üzletiesség fő jelképének számító Bayern München jótékonysági meccset játszott a Millerntorban, ahol több koncertet és kulturális rendezvényt is tartottak - mind az egyesület javára.

Megőrizni az identitást

A St. Pauli tehát megmenekült, bár 2007-ig a harmadosztályban szerepelt, az ajándéktárgyak eladása azonban nem szűnt meg. Az egyesület tökéletesen pozícionálta magát, és világszerte rendkívül népszerű lett, miközben megőrizte szellemiségét.

Az egyik német marketingügynökség, az UFA felmérése szerint a St. Paulinak világszerte 11 millió szurkolója van (különösen jó a kapcsolat a Celtic fanatikusaival), és az egyesület évente 5,5 millió euró értékben ad el ajándéktárgyakat, a híres fekete halálfejes zászlótól kezdve a mezekig és egyéb árukig.

Sőt, a stadion felújítása során VIP-szektort is létrehoztak a tehetősebb drukkerek számára, ami a kemény magnak nem nagyon tetszik, de a csapat trénere, Holger Stanislawski szerint (aki játékosként, sőt, elnökként is szolgálta a klubot) ez elkerülhetetlen volt.

Forrás: AFP

"Vannak szurkolóink, akiknek már az ajándéktárgyak eladása sem tetszik, és azt szeretnék, ha még mindig a harmadosztályban játszanánk. De ha a Bundesligában akarunk szerepelni, akkor nekünk is alkalmazkodnunk kell. A labdarúgás nem társadalmi utópia, hanem kemény üzlet, de ezzel együtt is igyekszünk St. Pauli maradni" - mondta a tréner.

Ez eddig tökéletesen sikerült: az első fordulóban az újonc idegenben verte 3-1-re Freiburgot, és három olyan futballista is pályára lépett, aki már a harmadosztályban is a St. Pauli tagja volt.

"Igyekszünk fiatal német játékosokat igazolni, ami segít abban, hogy a szurkolók azonosulni tudjanak a csapattal" - fejtette ki az egyesület sportigazgatója, Helmut Schulte, és valóban, a keretben mindössze egyetlen légiós van: a Schalkétól kölcsönkapott perui Carlos Zambrano.

A győztes szezonkezdet ellenére a csapattól nagy bravúr lenne, ha megkapaszkodna az élvonalban, de a drukkerek egy része számára a kiesés sem jelentene katasztrófát. "A St. Pauli egy életstílus. Nem olyan klub vagyunk, amelyik pénzt akar, csak szeretjük a futballt. Az sem számít, ha megint a másodosztályban kell majd szerepelnünk" - mondta az egyik fanatikus a spanyol Racing Santander elleni felkészülési mérkőzést követően.

www.global-soccer.eu