Vágólapra másolva!
Négy mérkőzést kell kihagynia eltiltás miatt Molnár Balázsnak, a Haladás labdarúgójának. A középpályás a Pápa elleni pénteki bajnokin kapott pirosat, miután heves reklamálás közepette elvette a lapot a chilei játékvezetőtől.

A Soproni Liga 4. fordulójának pénteki összecsapását a Lombard FC Pápa 5-1-re nyerte úgy, hogy a mérkőzést vezető chilei Miguel Alvaro García két büntetőt ítélt a hazaiak javára, a vendégektől pedig három játékost is kiállított.

Az első kiállítást Nagy Gábor kapta, aki hátulról rácsúszott Rajnay Attilára, az eset után reklamáló Molnár Balázs ráadásul elvette a játékvezetőtől a piros lapot, amelyet hiába adott vissza, őt is kiállította a chilei. Tíz perc múlva Lattenstein Norbert buktatta Venczel Balázst, ez is pirosat ért.

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága négy mérkőzésre tiltotta el a legsúlyosabb vétséget elkövető Molnár Balázst, míg két társa, Lattenstein Norbert és Nagy Gábor két-két bajnokit lesz kénytelen kihagyni..

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=JSG0I0oARmN6ePLa


100 ezer forint pénzbüntetést kapott Csertői Aurélt, mert a Haladás vezetőedzője a mérkőzés után, a médiumok számára előírt nyilatkozattételi kötelezettségének nem tett eleget.