Vágólapra másolva!
José Mourinho ezúttal nagy egyetértésben van Alex Fergusonnal, aki nemrégiben kijelentette, a Manchester City "kamikaze" módjára költi a pénzt új futballistákra. A Real Madrid edzője a Sky Sportsnak fejtette ki véleményét a játékospiacot bekebelező manchesteri klubról.

A múlt héten a Manchester United skót menedzsere fejezte ki nemtetszését a városi rivális kiköltekezésével szemben, most pedig csatlakozott hozzá a Mourinho is, aki szerint a Manchester City által kifizetett hatalmas összegek nehéz helyzetbe hozzák a többi klubot a piacon. Az arab tulajdonosai által irigylésre méltó anyagi helyzetben lévő Manchester City idén mintegy 135 millió fontot költött új játékosokra, körülbelül ugyanannyit, mint a legnagyobb angol csapatok együttvéve.

"Nagyon nehéz versenyre kelni velük egy-egy játékosért, hiszen akit akarnak, azt meg is szerzik maguknak" - mondta Mourinho. "Amikor a Realhoz jöttem, szerettem volna leigazolni Kolarovot, de amit ők ajánlottak érte, azt nem tudtuk megadni, és ezért nincs esélyünk Adebayor megszerzésére sem. Szóval, ha Sir Alex azt érti a kamikaze jelző alatt, hogy bekebelezik a piacot, akkor egyetértek vele. Persze ha van rá pénzük, akkor megtehetik, és talán a bajnokságot is képesek lesznek megnyerni ezáltal."

A Cityhez a kölcsönből visszatért játékosokon kívül eddig David Silva, Yaya Touré, Alekszandr Kolarov, Jérome Boateng, Mario Balotelli érkezett ezen a nyáron.