Vágólapra másolva!
A labdarúgó-világbajnokságon megszerzett harmadik hely után újra megnőtt az érdeklődés a Bundesliga iránt. Az új szezon a hétvégén rajtol, a Bayern München kiemelkedik a ligából, de mögötte rendkívül kiegyensúlyozott a mezőny. Raúl és Ballack személyében világklasszisok érkeztek, Hajnal, Szalai és Lőw jóvoltából pedig magyarokért is lehet szorítani.

A Bayernt annak ellenére favoritnak tartják, hogy a müncheni klub az egyetlen az egész mezőnyből, amelyik egyetlen eurót sem költött új futballistákra. Louis van Gaal együttese ugyanakkor nem is vált meg egyetlen kulcsemberétől, pedig a világbajnokság után sokan azt gondolták, hogy a Dél-Afrikában remeklőkre lecsapnak a külföldi sztárklubok, legyen szó a Real Madridról, a Barcelonáról vagy éppen a Manchester Cityről.

Ebből végül nem valósult meg semmi, így a Bayern gyakorlatilag ugyanazzal a csapattal vág neki a szezonnak, amelyikkel az előzőben az élen végzett. Az összeszokottság lehet a müncheniek egyik nagy előnye, a kölcsönből visszaérkezett játékosok (elsősorban Toni Kroos, de ide sorolható Breno és Edson Braahfeid is) pedig növelik Van Gaal választási lehetőségeit.

Rivális kerestetik a müncheniek számára

A Bayern aranyérme sokak azért is borítékolható, mert szinte lehetetlen eldönteni, hogy melyik csapat lehetne a címvédő fő riválisa. A legutóbbi idényben nagy meglepetésre ezüstérmet szerzett Schalke rendkívüli módon átalakult a nyáron, a költségcsökkentés jegyében több meghatározó játékostól (Kevin Kuranyi, Heiko Westermann, Rafinha) is megvált a vezetés, helyükre pedig többnyire olcsón megszerezhető, kevésbé rutinos labdarúgók érkeztek.

A kivétel Raúl, akinek a leigazolása óriási fogásnak tűnik mind financiális, mind marketing, mind pedig szakmai szempontból, ám a felkészülési mérkőzéseken, illetve a német kupában lejátszott találkozón látszott, hogy Felix Magathnak még sokat kell dolgoznia, hogy valóban ütőképes csapatot rakjon össze.

Magath azonban híres arról, hogy rendkívüli fegyelmet követel, és kivételesen jó kondícióba hozzá játékosait, így a gelsenkirchenieket nem lehet leírni, de hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy megszorítsák a Bayernt, az erősen kérdéses.

A Werdernél a felkészülési időszak nem a legideálisabban telt, hiszen a brémaiak nem tudták megtartani legjobbjukat, Mesut Özilt, és a sztárigazolásként beharangozott Marko Arnautovic eddig csak azt igazolta, hogy valóban rendkívül problémás egyéniség, a pályán egyelőre adós a jó teljesítménnyel.

Az Özilért kapott 18 millió euróból persze még lehet igazolni a hónap végéig, és a hírek szerint a Werder a Santos középpályását, Wesleyt szemelte ki a Real Madridnak eladott klasszis pótlására, ám ha érkezik is valaki, őt be kell építeni a csapatba.

Az átigazolási időszakból hátralévő másfél hét Wolfsburgban is nagy változásokat hozhat: a 2009-es bajnok eddig megtartotta a Zvjezdan Misimovic, Edin Dzeko, Grafite mágikus háromszög valamennyi tagját, de nem biztos, hogy ez augusztus végéig is így marad. Pedig a Volkswagen-gyár által finanszírozott egyesület eddig rendkívül komolyan erősített, Simon Kjaer és Arne Friedrich megvételével igyekezett helyrepofozni kissé rozoga védelmét, és Steve McClarennel a kispadon (aki az előző szezonban Hollandiában a Twentével bizonyította, hogy képes egy kiscsapattal megtréfálni a nagyágyúkat) a wolfsburgiak akár ismét meglepetést okozhatnak.

A nyár legnagyobb igazolásai (a Transfermarkt.de alapján):

Honnan?Hová?Mennyiért?
Mesut ÖzilWerder BremenReal Madrid18 millió euró
Sami KhediraVfB StuttgartReal Madrid14 millió euró
Jérome BoatengHamburger SVManchester City12,5 millió euró
Simon KjaerPalermoVfL Wolfsburg12 millió euró
Obafemi MartinsVfL WolfsburgRubin Kazany9 millió euró
RafinhaSchalkeGenoa9 millió euró


Ballack újra Leverkusenben

Az élmezőnybe törekvő csapatok között kell említeni a Bayer Leverkusent is, amely az előző szezonban sokáig az első helyen állt, ám végül meg kellett elégednie a negyedik pozícióval. A visszaesést részben a megfelelő rutin hiányával magyarázták, ebből a szempontból Michael Ballack megszerzése tökéletes húzásnak tűnik.

A világbajnokságról sérülés miatt lemaradt középpályásban alighanem óriási a bizonyítási vágy, Leverkusenben pedig igazi kedvencnek számít. További jó hír a legutóbbi szezon nagy részét kihagyó Patrick Helmes felépülése, ami alapján sok szakértő úgy véli, hogy a Bayernek 2002 óta nem volt ilyen jó kerete.

Forrás: AFP

Szeretne előrébb lépni a Hamburg is, amely a nyáron leváltotta edzőjét, Bruno Labbadiát, mert csak a hatodik helyen végzett a csapattal. A hamburgiak papíron kifejezetten jól erősítettek: igyekeztek olyan játékosokat venni, akik már bizonyítottak a Bundesligában, és Heiko Westermannra, Gojko Kacarra vagy Jaroslav Drobnyra ez egyaránt igaz. A HSV-nak ráadásul csak a Bundesligára kell koncentrálnia, ami szintén előnyt jelent.

Hajnal és Szalai is kispadozásra számíthat

A német bajnokság kiegyenlítettségét jelzi, hogy már szinte a fél mezőnyt felsoroltuk a dobogóra pályázó csapatokat említve, és a Borussia Dortmundról még nem is szóltunk. Pedig a dortmundiak minimális célja szintén az európai kupaszereplés kiharcolása, amihez minimum meg kellene ismételni az előző szezon teljesítményét.

Akkor a csapat ötödik lett, és Jürgen Klopp nem is változtatott sokat a gárdán: eladta a paraguayi Nelson Haedo-Valdezt, viszont megvette a lengyel Robert Lewandowskit. Magyar szempontból a dortmundiaknál Hajnal Tamás szerepe a nagy kérdés: a középpályás tavalyi sérülése után nem tudott visszakerülni a kezdőbe, és várhatóan csak epizódszerepet kap majd, így nincs kizárva, hogy inkább távozik.

A Dortmundon kívül csak a Mainznál akad honfitársunk, igaz, rögtön kettő is: Lőw Zsolt és Szalai Ádám. Előbbi még mindig sérüléssel bajlódik, így a felkészülési időszakban egyáltalán nem lépett pályára, utóbbit pedig hiába vették meg véglegesen a Real Madridtól félmillió euróért, egyelőre csak kispadosnak számít a Greuther Fürthtől kétszer ennyiért igazolt Szami Allagui mögött, és a napokban a klub várhatóan a Celtic dán csatárát, Morten Rasmussent is kölcsönveszi.

A mainziaktól már az is nagy bravúr lenne, ha megismételnék az előző idény kilencedik helyét, és remélhetőleg ehhez Szalai is hozzá tudja tenni a maga részét.

A középmezőny ugyanakkor rendkívül masszívnak ígérkezik: a Stuttgart vagy a Hoffenheim akár meglepetést is okozhat, és befurakodhat az élmezőnybe, ugyanakkor a Borussia Mönchengladbach, illetve az Eintracht Frankfurt számára is inkább a tabella első fele a célkitűzés.

A hátsó régiókban a két újonc, a Kaiserslautern és a St. Pauli mellett várhatóan a Hannover, a Freiburg és a Nürnberg küzd majd, ezen csapatoktól már a bennmaradás is sikernek könyvelhető el.

A Bundesliga nyitófordulójának programja
péntek:
Bayern München - Wolfsburg 20.30

szombat:
Köln - Kaiserslautern 15.30
Mönchengladbach - Nürnberg 15.30
Hannover - Frankfurt 15.30
Hoffenheim - Werder Bremen 15.30
Freiburg - St. Pauli 15.30
Hamburg - Schalke 18.30

vasárnap:
Mainz - Stuttgart 15.30
Dortmund - Leverkusen 17.30



www.global-soccer.eu