Vágólapra másolva!
Az elektronikus gólbíró bevezetéséről tanácskozik októberben a labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB).

Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke szerdán szingapúri sajtótájékoztatóján közölte: az IFAB úgy döntött, hogy két hónap múlva sorra kerülő, walesi hivatalos ülésén napirendre tűzi a visszajátszás lehetőségét.

"Eddig nem volt megfelelő technológiánk a kivitelezéshez, de októberben négy cég is prezentációt tart majd a fejlesztéseiről, így közelebb kerülhetünk a megoldáshoz" - nyilatkozta a 74 éves svájci sportdiplomata.

Az IFAB technikai albizottsága júliusban Cardiffban ült össze a dél-afrikai világbajnokság bírói tévedései miatt egyre inkább követelt módosítások miatt, akkor az egyetlen napirendi pont a két további bíró alkalmazása volt.

Az 1886-ban alapított IFAB-nak - amely márciusban arról határozott, hogy leállítja a chipes labdával folytatott kísérleteket - nyolc tagja van, ennek felét - amely az íratlan szabályok szerint mindig egységesen szavaz - 1913 óta a FIFA delegálja, a másik négy vezető pedig Angliát, Skóciát, Észak-Írországot és Walest képviseli. A szabályok megváltoztatásához a voksok 75 százaléka szükséges.

Jerome Valcke, a FIFA főtitkára júliusban leszögezte: ez volt az utolsó vb, amelyen még a jelenlegi játékvezetői rendszer működött.