Vágólapra másolva!
Két-két kiállítás és büntető kellett az MTK-nak, hogy legyőzze a Honvédot az NB I szombati mérkőzésén. A kispestiek egyszer egyenlítettek kettős emberhátrányban, de a vendégek újra betaláltak.

NB I, 2. forduló:
Budapest Honvéd - MTK 1-2 (0-1)
Bozsik-stadion, 1000 néző
vezette: Iványi
Honvéd: Kemenes - Takács Á., Debreceni, Cuerda, Sadjo - Abass, Akassou, Danilo (Alfi, 83.), Moreira (Botis, 56.), Hajdú - Rufino (Rouani, 68.)
MTK: Szántai - Vukadinovic, Sütő, Pintér Á., Gál (Eppel, 67.) - Vadnai, Pátkai - Kanta J. (Ladányi, 75.) Szabó Á. (Skriba, 79.), Tischler - Pál A.
gól: Botis (62.), illetve Kanta J. (10., 11-esből), Tischler (74.)
kiállítva: Debreceni (9.), Cuerda (55.)
sárga lap: Cuerda (31., 55.), Botis (88.), illetve Vukdinovic (20.), Pátkai (28.), Gál (41.)

Gyorsan jelentős előnyhöz jutott a vendég MTK, ugyanis Debrecenit már a kilencedik percben kiállította a játékvezető, a megítélt büntetőt pedig Kanta értékesítette. A folytatásban emiatt a kék-fehérek futballoztak fölényben, ám nem tudtak újabb gólt szerezni.

A fordulást követően másik belső védőjét is elveszítette a Honvéd, amikor Cuerda megkapta második sárga lapját. Reménytelennek tűnt ekkor már a hazai csapat helyzete, ám a második kiállítás miatt kényszerből pályára küldött Botis fejjel betalált egy szöglet után.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=dp2C6OMz88ELyAz3

Negyedórával a vége előtt ismét vezetést szerzett az MTK - Tischler bombázott be egy szabadrúgást -, a hazaiak erejéből pedig már nem tellett az egyenlítésre, sőt, az utolsó pillanatokban még egy büntetőt is kaptak vendégek, de Pál kihagyta.

A Honvéd-drukkerek többször is rasszista rigmusokkal zavarták meg a találkozót.

"Nagyon nehéz tizen tizenegy ellen játszani, mi mégis megmutattuk, hogy jobbak vagyunk. A második félidőben kilenc a tizenegy ellen is jól játszottunk" - jelentette ki Massimo Morales, a Honvéd edzője a Sport1 TV-nek.