Vágólapra másolva!
Új korszak kezdődött a nyáron a Real Madridnál. Raúl és Guti személyében két emblematikus játékos távozott, a kispadra pedig érkezett José Mourinho, akinek elvei helyenként szöges ellentétben állnak a klub eddigi gyakorlatával. A portugál edző azt vallja, hogy sztárok helyett olyan emberek kellenek, akik számára a csapat az első, és úgy válogatja a játékosokat, hogy a támadásokból minél többen kivehessék a részüket.

José Mourinho most már a teljes kerettel dolgozhat a Los Angeles-i edzőtáborban, hiszen a minap az utolsó játékosok is csatlakoztak társaikhoz, akik a világbajnokság miatt hosszabb pihenőt kaptak. Az edzéseken így huszonkilenc futballista vesz részt, akik közül öten ifjúságiak, és már az Egyesült Államokban készülnek az eddigi új igazolások is. Hamarosan tehát fény derülhet arra, hogy mik Mourinho elképzelései a csapat taktikáját és összeállítását illetően, hiszen eddig jórészt csak találgatni lehetett, hogy miként szeretné ismét sikerekre vezetni a Real Madridot.

Hét év, kilenc edző

A madridi szurkolóknak ugyanis az elmúlt két idényben nem sok sikerélményben volt részük. Nem elég, hogy kedvenceik semmilyen trófeát nem nyertek, ráadásul látniuk kellett, amint fő riválisuk, a Barcelona szinte minden létező címet besöpör. A fővárosiak hiába gyűjtöttek rekordpontszámot az előző idényben, így is lemaradtak a katalánok mögött, és ami még fájóbb számukra, a Bajnokok Ligájában továbbra is képtelenek voltak bejutni a legjobb nyolc közé. A chilei Manuel Pellegrini sorsa valószínűleg akkor megpecsételődött, amikor a Real kiesett a BL-ből az Olympique Lyon ellen, ám csak az idény végén bontották fel szerződését, hogy leigazolják Mourinhót.

Már önmagában figyelemre méltó, hogy a madridiak milyen sűrűn cserélnek edzőt. 2003 nyara óta, vagyis hét év alatt Pellegrini volt a kilencedik, akit szerződése lejárta előtt küldtek el, és ez időszak alatt egyedül Bernd Schuster dolgozhatott végig egy teljes szezont, majd kezdhetett újat is. Befejezni már nem tudta. Mindez jól jelzi, hogy Madridban nincsen idő csapatépítésre, azonnali eredményekre van szükség, ami nem könnyíti meg Mourinho dolgát. Kérdés, ő elég nagy szaktekintély-e ahhoz, hogy ha esetleg megint nem sikerül semmilyen trófeát nyerni, akkor is maradhasson a csapatnál.

Mourinho fegyelmi kiskátéval érkezett

Erre egyelőre nem is akarnak gondolni a Santiago Bernabéu stadionban, és maximális a bizalom Mourinho iránt. Érkezése egybeesett két ikon, Raúl és Guti távozásával, ami mutatja, hogy Madridban valóban véget ért egy korszak. A portugál edző mindig hangsúlyozta, hogy számára a csapategység a legfontosabb, márpedig ez ellentmond a madridiak játékospolitikájának.

Az átigazolásoknál mindesetre eddig mintha Mourinho akarata érvényesült volna: míg egy évvel korábban az elnöki székbe visszatérő Florentino Pérez olyan világsztárokat csábított a klubhoz, mint Cristiano Ronaldo vagy Kaká, addig most inkább nemzetközileg elismert, ám nem a fenti kategóriába tartozó, sikeréhes futballistákat szerződtettek. Egyelőre úgy tűnik, hogy minden idők egyik legfiatalabb Real Madridja állhat össze, hiszen a jelenlegi keretben csupán egyetlen harminc évnél idősebb futballista van: a cserekapus Jerzy Dudek.

Forrás: AFP/Kevork Djansezian

Mourinho rögtön a kinevezésekor egy öt pontból álló fegyelmi szabályzatot hozott nyilvánosságra, ami szimbolikus jelentőségű volt. Ebben olyan, egy profi klubnál alaphelyzetben magától értetődő rendelkezések szerepelnek, mint hogy az edzésre és összetartásokra mindig pontosan kell érkezni, a mobiltelefonokat le kell halkítani, vagy hogy a sérülteknek is jelentkezniük a csapatorvosnál. A fentiek ezek szerint nem voltak mindig jellemzőek a Realnál, ami arra utal, hogy az edzőnek nem volt meg a kellő tekintélye. Mourinhónál ez elképzelhetetlen.

Jöjjenek a szélsők!

A portugál a hírek szerint rendkívül intenzív edzéseket tart, amelyeken a labdás foglalkozásokon van a hangsúly, de eddig arról nem sok derült ki, hogy milyen felállásban gondolkodik. Az eddigi igazolások arra utalnak, hogy Mourinho a korábban a Chelsea-nél és az Internél is alkalmazott, szélsőjátékon alapuló taktikát szeretné megvalósítani a Realnál.

A napokban az AS-nek adott nyilatkozatában is ezt fejtegette: "Pedro León és Ángel di María olyan típusú focisták, amilyenek az előző szezonban nem voltak a Realnál. A klub elsősorban középen vezette a támadásait, ám két olyan, technikailag rendkívül képzett szélsőt is igazoltunk, akik valami újat adnak hozzá a csapatjátékhoz" - mondta Mourinho, aki Cristiano Ronaldo várható szerepére is kitért. "A legutóbbi idényben gyakran ő vitte a vállán a csapatot, ám előfordult, hogy hiába futballozott remekül, az együttes szenvedett. Ez senkinek sem jó, mindenkinek a csapat érdekében kell dolgoznia, nem egyedül".

Forrás: AFP/Kevork Djansezian

Ronaldo mellett a másik nagy kérdőjel Kaká mellett áll. A másik sztárigazolás csalódást keltett teljesítményével, amit leginkább visszatérő sérüléseinek tudtak be. A brazil a világbajnokságon sem teljesen egészségesen futballozott, orvosai szerint csak nyolcvanöt százalékos erőnléti állapotban volt. Éppen ezért a felkészülés kezdetén Mourinho, illetve a Real-stáb külön edzéstervet dolgozott ki annak érdekében, hogy Kaká teljesen felépüljön. Az operációt nem tartották szükségesnek, de a brazil speciális gyakorlatokat végzett annak érdekében, hogy visszatérő hasizomsérülése teljesen elmúljon. A vizsgálatokon azonban kiderült, hogy Kakának a térdével is vannak gondjai, és ezért augusztus 5-én megműtötték: az artroszkópos beavatkozást Antwerpenben végezték el, és a brazilnak várhatóan három-négy hónapot kell kihagynia.

Mindenki támad és védekezik

Mourinho az AS-nek azt is elmondta, hogy még nem érzi véglegesnek a keretet, ám nem csak védőt szeretne igazolni (a leggyakrabban Maicon, illetve Thiago Silva nevét szokták emlegetni), hanem egy csatárt is.

"Jelenleg ezen a poszton csak Gonzalo Higuaín és Karim Benzema áll a rendelkezésemre. Cristiano is tud előretolt ékként játszani, ám neki szabadabb szerepkört szánok" - mondta, ami megint csak utalt valamelyest a várható taktikára.

Úgy tűnik, hogy az Internél bevált 4-2-1-3-as szisztémára lehet számítani a Realnál is, azzal a különbséggel, hogy míg Milánóban a széleken rendre Goran Pandev, illetve Samuel Eto'o játszottak, vagyis olyan csatárok, akinek nem ez a megszokott posztjuk, addig Madridban vérbeli szélsők is rendelkezésre állnak.

A védekező középpályás Xabi Alonso mellett alighanem Sami Khedira lesz, aki tökéletesen illeszkedik abba a trendbe, amely szerint mindenkinek be kell kapcsolódnia a támadásokba. Az ezen a poszton bevethető játékosok közül Lassana Diarra és Fernando Gago pályafutásuk során kettő bajnoki gólt lőttek, Mahamadou Diarra pedig tizenkét év alatt tizenkilencet szerzett, Khedira azonban négy szezon alatt tizennégyszer volt eredményes a Bundesligában.

Az első előkészületi mérkőzésen, a mexikói Club America ellen Khedira még nem lépett pályára (mint ahogyan a vébéről későn visszatért Iker Casillas, Sergio Ramos és Xabi Alonso is hiányzott), de az máris látható volt, hogy Mourinho valóban nagy szabadságot ad a támadóinak: a három elöl lévő játékos nagyon sokat változtatta a helyét. A másik fontos újdonság a letámadás, amelyből a csatároknak is ki kellett venniük a részüket. Mourinho nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a védekezésből a labdaszerzés után a lehető leggyorsabban támadásba menjen át a csapat.

CF America - Real Madrid 2-3

A CF América elleni csapat: Dudek (Adán, 46.) - Juanfran (Nacho, 46.; Morata, 84.), Pepe, Garay, Marcelo (Drenthe, 46.) - Gago (M. Diarra, 46.), L. Diarra (Tébar, 69.) - Canales (Granero, 46.) - Pedro León (Di María, 46.), Benzema (G. Higuaín, 46.), Cristiano Ronaldo (Álex Fernández, 84.).

www.global-soccer.eu