Vágólapra másolva!
Heti 180 ezer fontot kér az olasz csatár ügynöke, és ezt még a Manchester City is sokallja, írja a Guardian.

Hetek óta tartanak a tárgyalások az Internazionale és a Manchester City között Mario Balotelli átigazolásáról. Már-már úgy tűnt, hogy a felek megegyeztek a 25 millió fontos vételárban, illetve a később fizetendő részletekben, most azonban zátonyra futni látszik az üzlet.

Balotelli ügynöke, Mino Raiola ugyanis ragaszkodik hozzá, hogy Balotellinek heti 180 ezer fontos fizetést garantáljon a City. Attól nem is zárkózna el az angol klub, hogy a 19 éves olasz csatár legyen a keret egyik legjobban fizetett játékosa, de a 180 ezer font még nekik is sok - a legmagasabb fizetés ugyanis 120 ezer font körül van.

A Citynél időközben arra is rájöttek, hogy a szerződés szerint Balotelli angliai teljesítményének függvényében fizetendő plusz összeg is több millió fontra rúghat a következő években, így Roberto Mancini menedzser, valamint a klub vezetősége egyre kevesebb hajlandóságot mutat Balotelli megvásárlására.