Vágólapra másolva!
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitány kihirdette keretét az Anglia elleni, augusztus 11-ei barátságos mérkőzésre. Gera Zoltán visszatérésével a szakember egy új taktikát akar kipróbálni, amelybe nem illik bele Torghelle Sándor játékstílusa, aki így nem lesz ott a Wembley-stadionban. Szintén kimaradt Németh Krisztián, ott van viszont a keretben Koman Vladimir, aki így nem játszhat a Bosznia elleni Eb-selejtezőre készülő U21-es válogatottban.

Az angolok elleni barátságos mérkőzésre a tavalyi U20-as vb-n bronzérmes együttesből Koman Vladimir kapott meghívót, rajta kívül Elek Ákos a másik futballista, aki még szerepelhetne az Eb-selejtezőre készülő 21 éven aluli együttesben, ám már a felnőttek között kaphat bizonyítási lehetőséget.

Az NB I-es játékosok közül Lipták Zoltán első alkalommal kapott meghívót a nemzeti csapatba, de Vermes Krisztián és Komlósi Ádám sem volt az utóbbi időben kerettag.

"A legtöbb bajnokság még nem kezdődött el, így ezúttal elsősorban nem a formák, hanem a pillanatnyi felkészültség alapján alakítottam ki a Londonba utazó keretet" - mondta a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjának Egervári Sándor. "Tekintettel kellett lennem arra is, hogy az U21-es csapat ugyanazon a napon létfontosságú Európa-bajnoki selejtezőt játszik Boszniában, és ezért Koman Vladimir és Elek Ákos kivételével néhány olyan játékos, akire számítanék, Róth Antal keretében szerepel. Ahogy korábban is említettem, szeretnék a válogatott körül versenyhelyzetet teremteni, ezért a magyar bajnokságban jól szereplő és már jó formában lévő labdarúgókat is meghívtam. Ilyen például Komlósi Ádám, aki fegyelmezettsége, remek védőmunkája révén megnyugtató megoldás lehet hátul, ezt a BL-mérkőzéseken is bizonyította, Czvitkovics Péter, aki az elmúlt egy évben remek teljesítményt nyújtott a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában, valamint Lipták Zoltán, aki a nyár eddigi mérkőzésein meggyőzően futballozott."

"Bizonyára feltűnő Torghelle Sándor kimaradása, ennek az az oka, hogy Gera Zoltán visszatérésével egy, a korábbitól eltérő stílusú támadójátékot szeretnék alkalmazni, és ehhez a keretben szereplő csatárok alkalmasabbak. Szalai Ádám és Kádár Tamás sérültek, ezért nem szerepelnek a keretben" - nyilatkozta a kimaradókról a szövetségi kapitány.

A válogatott kerete:
kapusok: Király Gábor (1860 München), Fülöp Márton (Sunderland AFC)
védők: Szélesi Zoltán (Olympiakosz Volosz), Vermes Krisztián (Újpest FC), Lipták Zoltán (Videoton FC), Juhász Roland (R.S.C. Anderlecht), Komlósi Ádám (DVSC-TEVA), Vanczák Vilmos (FC Sion)
középpályások: Vadócz Krisztián (Osasuna), Elek Ákos (Videoton FC), Tóth Balázs (K.R.C. Genk), Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers), Czvitkovics Péter (DVSC-TEVA), Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven), Huszti Szabolcs (FC Zenit), Koman Vladimir (Sampdoria)
támadók: Gera Zoltán (Fulham), Hajnal Tamás (Borussia Dortmund), Rudolf Gergely (Genoa CFC), Priskin Tamás (Ipswich Town).