Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága Véber Györgyöt, a Lombard FC szakvezetőjét május 30-ig minden jellegű sportszakmai tevékenységtől eltiltotta, és 100 ezer forint befizetésére kötelezte.

Véber György - az MLSZ.hu beszámolója szerint - a Diósgyőr elleni mérkőzésen tanúsított sportszerűtlen viselkedése miatt a hónap közepén már kapott három bajnokira szóló eltiltást, ám most a fegyelmi bizottság annyiban módosította a büntetést, hogy a vezetőedző május 30-ig csapata semmiféle meccsén nem végezhet szakmai tevékenységet, mert a Honvéd ellen a nézőtérről durván szidta a játékvezetőt. A testület ezen kívül Véber Györgyöt 100 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére is kötelezte.

A fegyelmi bizottság az MLSZ-szel szemben fennálló adósság miatt a Diósgyőrt 1,279 millió forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte, amennyiben a klub az eljárásban szereplő összeget a határozat jogerőre emelkedéséig nem fizeti meg.

Czéh László, a kecskemét edzője hárommeccses eltiltást kapott - ahogy a szövetség honlapja fogalmaz - sportvezetőhöz nem méltó viselkedés miatt.

A ZTE-Újpest Magyar Kupa-mérkőzésen történt rendezési hiányosságok és a meccs alatt és után történt szurkolói rendzavarások miatt a Zalaegerszeget - mint visszaesőt - 200 ezer, az Újpestet - ugyancsak mint visszaesőt - 700 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték.