Vágólapra másolva!
A német labdarúgó Bundesligában szereplő FC Schalke 04 együttesében folytatja pályafutását nyártól Christoph Metzelder, a jelenleg a spanyol Real Madrid alkalmazásában álló válogatott német hátvéd.

A 29 esztendős futballista a gelsenkircheni klub keddi bejelentése szerint 2013-ig kötelezte el magát a Schalkéhoz. Metzelder szerződése az idény végén lejár, így ingyen igazolhatott át a jelenleg a bajnoki címért hajtó kékekhez.

A korábban a Borussia Dotmundban 126 találkozón szerepelt védő, aki három év szünet után tér vissza a Bundesligába, a Realnál nagyon kevés lehetőséghez jutott, 2007 óta többnyire sérülésekkel bajlódva sokszor csak csereként állt be, vagy egyáltalán nem kapott helyet még a bő keretben sem.

Metzelder 2001 óta 47 mérkőzésen lépett pályára a német válogatottban, amellyel 2002-ben vb-ezüstöt, 2006-ban vb-bronzot, 2008-ban Eb-ezüstöt szerzett. Metzelder a június 11-én kezdődő dél-afrikai világbajnokságon valószínűleg nem jut szóhoz, Joachim Löw szövetségi kapitány ugyanis korábban kijelentette, hogy csak azokat hívja be, akik klubjukban rendszeresen játszanak.