Vágólapra másolva!
Dél-afrikai lapok szerint nem biztonságos a német válogatottnak a nyári futball világbajnokság idejére kiválasztott szállodája, mert annak felújítása nem az előzetes tervek szerint zajlott le. A németek nem aggódnak, és nem keresnek másik hotelt.

A Pretoria mellett lévő négycsillagos Velmore Hotelt eredetileg 10,8 millió dollárért (hozzávetőleg 2,1 milliárd forint) kellett volna felújítani, hogy megfeleljen a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) által támasztott követelményeknek. A szálloda azonban nem kapott meg minden szükséges engedélyt a helyi hivataloktól, így nem is tudták valamennyi előírt munkálatot elvégezni.

A dél-afrikai The Times című napilap azt írja, hogy a német válogatott által már lefoglalt szállás "nem biztonságos", az újság szerint erre a helyi rendőrség, valamint a titkosszolgálat is felhívta a német futballszövetség illetékeseinek figyelmét.

A német csapatvezető, Oliver Bierhoff az AFP francia hírügynökség Berlini tudósítójának viszont azt mondta, nem tudnak róla, hogy a válogatott veszélyben lenne. Ennek megfelelően nem is keresnek másik szállodát, hanem maradnak az eredeti tervnél, azaz a csapat négy nappal a vébé rajtja előtt, június 7-én elfoglalja szállását a Velmore Hotelben.

"Reméljük, hogy a problémás kérdésekre minél előbb sikerül megnyugtató válaszokat találni, és a német válogatott a tervek szerint használhatja a kiválasztott szállodát" - mondta Harald Stanger, a német szövetség szóvivője. "Beszéltünk a helyi szervezőkkel, valamint a szálloda menedzsmentjével, és megnyugtattak bennünket, hogy hamarosan minden szükséges munkálatot elvégeznek" - tette hozzá.