Vágólapra másolva!
Miközben a világsajtó napok óta a Barcelona milánói fellépéstől hangos, a másik, szerdai Bajnokok Ligája-elődöntőről méltatlanul kevés említés esik. Pedig a Lyon müncheni fellépése is jó mérkőzést ígér, a francia csapat nem a visszavágóra tartalékolja erejét, inkább a Bayern megtréfálására készül.

Amíg a német sajtó szerint a Bayern München egyértelmű esélyesként lép pályára szerdán hazai pályán az Olympique Lyon ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, különösen azután, hogy a csapat a hétvégén 7-0-ra elgázolta a Hannovert, a csapat belga játékosa, Daniel van Buyten óvatosságra int.

"Nem vagyunk favoritok, az esély minimum 50-50 százalék a továbbjutásra. Persze, mi kivertük a Manchester Unitedet, de ne feledjük, a Lyon a legjobb 16 között a Real Madridot búcsúztatta. Ez sokat elárul a csapat erejéről. A franciák védekezésben és támadásban is erősek, Lisandro Lopez életveszélyes csatár, Hugo Lloris pedig kiváló kapus. Egyszóval a Lyon nagyon erős ellenfél" - mondta Van Buyten.

A Bayernben biztosan a kezdőcsapatban kap helyet a szombaton sérülés miatt lecserélt Franck Ribéry, aki a holland Arjen Robbennel nyerő párost alkothat.

"Egy gól nélküli döntetlen, vagy egy 1-0-s győzelem sokkal többet érne számunkra, mint például egy 2-1-es siker - fogalmazott Louis van Gaal, a bajorok holland vezetőedzője.

A Bayern elnöke, Karl-Heinz Rummenigge arra figyelmeztetett, hiba lenne lebecsülni az ellenfelet, hiszen a Lyon a Real Madrid mellett a Liverpoolt is megleckéztette a csoportkörben.

Megszólalt a németek egykori edzője, Ottmar Hitzfeld is, aki a 2003-04-es idényben már játszhatott a Lyon ellen, akkor a Bayer egy döntetlennel és egy vereséggel zárta a párharcot. "Hazai pályán nyerni kell, mert a Lyonnak inkább idegenben akadnak gyenge pontjai, akkor nem annyira dominál a támadó jelleg, a védelme pedig ezáltal sebezhetőbb.

"A németek mindig veszélyesek a nagy mérkőzéseken, ráadásul az elődöntőben a Manchester Unitedet győzték le. Ott van nekik Arjen Robben és Franck Ribéry, akiktől tudjuk, mit várhatunk" - nyilatkozta Claude Puel, a Lyon vezetőedzője. Hozzátette, az első mérkőzésen is maximumot kell nyújtani, mert veszélyes taktika visszavágóra koncentrálni, s a hazai pályában bízni.

A francia csapat története második európai kupa-elődöntőjére készül, 1964-ben, a Kupagyőztesek Európa Kupájában a portugál Sporting Lisboával szemben maradt alul.

A vendégeknél sérülés miatt hiányozni fog Jean Makoun, Jean-Alain Boumsong és Mathieu Bodmer, a hazaiaknál az eltiltott Mark van Bommel és Holger Badstuber nem játszhat.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Claude Puel nyerő taktikára készül

A két csapat eddig hatszor találkozott egymással a legrangosabb európai kupasorozatban, s két Bayern-győzelem mellett két lyoni siker és két döntetlen született.

A németek legutóbbi nyolc BL-mérkőzésükből csak egyet nyertek meg francia riválissal szemben, ugyanakkor kellemes emlékeket őriznek a gallokról az egyenes kieséses szakaszból: 1975-ben a Saint-Etienne volt az ellenfelük a Bajnokcsapatok Európa Kupájának elődöntőjében, s az akadályt sikerrel vették, egy évvel később pedig a döntőben szintén a zöld-fehéreket győzték le.

A várható kezdőcsapatok:
Bayern München: Butt - Lahm, Demichelis, Van Buyten, Danijen Pranjic - Ribéry, Schweinsteiger, Robben - Müller, Olic, Gomez
Olympique Lyon: Lloris - Reveillere, Cris, Toulalan, Cissokho - Pjanic, Ka:llström, Gonalons - Bastos, Delgado, Lisandro Lopez

Bayern-Lyon: a statisztika

Egymás elleni mérleg:
Bayern-győzelem: 2
Lyon-győzelem: 2
döntetlen: 2
gólok: Bayern 7, Lyon 9

Az eddigi európai szereplés, Bayern:
BL: 4 elődöntő, 2 döntő, 1 végső győzelem
BEK és BL: 12 elődöntő, 7 döntő, 4 végső győzelem
minden európai kupa: 20 elődöntő, 9 döntő, 6 végső győzelem

Lyon:
BL: 0 elődöntő, 0 döntő, 0 végső győzelem
BEK és BL: 0 elődöntő, 0 döntő, 0 végső győzelem
minden európai kupa: 1 elődöntő

Mérleg a BL 2009/10-es idényében, Bayern: 10 meccs, 5 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség, 17-13-as gólarány
A legtöbbet szerepelt játékosok: Holger Badstuber, Hans-Jörg Butt, Mario Gomez, Philipp Lahm 10-10
A legtöbb gólt szerzett játékosok: Ivica Olic 4, Arjen Robben 3

Mérleg a BL 2009/10-es idényében, Lyon: 10 meccs, 6 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség, 17-6-os gólarány
A legtöbbet szerepelt játékosok: Aly Cissokho, Cris, Kim Ka:llström, Hugo Lloris, Miralem Pjanic 10-10
A legtöbb gólt szerzett játékosok: Pjanic 4, Lisandro Lopez 3

  • A Bayern legutóbbi nyolc mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni francia ellenféllel szemben, tavaly éppen a Lyont győzték le.
  • Thomas Müller, a Bayern fiatal támadója a Sporting Lisboa ellen góllal debütált a BL-ben, ám azóta képtelen volt a kapuba találni.
  • A Bayern története során kétszer találkozott francia csapattal az egyenes kiesés rendszerben az európai kupában, mindkét esetben a Saint-Etienne volt az ellenfél. 1975-ben a Bajnokcsapatok Európa Kupája elődöntőjében, egy évvel később pedig a fináléban diadalmaskodott a német gárda.
  • A Lyon legutóbbi hét mérkőzéséből ötöt megnyert német ellenféllel szemben a Bajnokok Ligájában.
  • A Lyon először szerepel a legrangosabb európai kupasorozatban a legjobb négy között, korábban a Kupagyőztesek Európa Kupájában tudott bejutni az elődöntőbe, 1964-ben.
  • Hugo Lloris, a franciák kapusa eddig minden mérkőzést végig védett a BL-ben, tíz mérkőzésen mindössze hat gólt kapott, az ellenfelek egynél többször soha sem tudták bevenni a hálóját.