Vágólapra másolva!
Csütörtökön a budapesti Corvin moziban levetítik a labdarúgó Bajnokcsapatok Európa Kupájának 1960-as glasgow-i döntőjét, amelyet a Real Madrid - többek között Puskás Ferenc négy góljának köszönhetően - nyert meg 7-3-ra az Eintracht Frankfurt ellen.

A szervezők tájékoztatása szerint a finálét a legendás riporter, a 88 esztendős Szepesi György, valamint a Bajnokok Ligája-mérkőzések mai kommentátora, Hajdú B. István közvetíti majd.

A Budapest Honvéd futballakadémiájának növendékei és a felcsúti Puskás Akadémia játékosai, összesen mintegy kétszázan kaptak meghívást a vetítésre, s a szervezők a további meghívottakon, VIP-vendégeken túl civil szurkolókra is számítanak, amennyiben 16 óráig elfoglalják helyüket a Corvin mozi Kabos Gyula termében.

A legendás találkozót 1960-ban Magyarországon sem a rádió, sem a televízió nem közvetítette, most a FourFourTwo magazin jóvoltából kerül sor ennek a pótlására. A felvételt rögzítik, s az összecsapást dvd-n is megjelentetik majd Szepesi és Hajdú kommentárjával.

Real Madrid - Frankfurt 7-3

Az ötven évvel ezelőtti BEK-döntőn rekordot jelentő tíz gól esett, s a több mint 127 ezer fős hivatalos nézőszámot sem tudták túlszárnyalni azóta sem.