Vágólapra másolva!
A házigazda Budapest Honvéd az első harminc percben nagyszerűen játszva 4-2-re legyőzte szombaton a sereghajtó Diósgyőrt a labdarúgó Soproni Liga 23. fordulójában.

Budapest Honvéd - Diósgyőri VTK 4-2 (4-2)
Bozsik Stadion, 1200 néző
vezette: Andó-Szabó
Honvéd: Németh Z. - Nagy Z., Cuerda, Botis, Hajdú - Takács, Coira, Vukmir (Akassou, 55.), Diego - Bajner, Abraham (Abass, 73.)
DVTK: Malinauskas - Bognár (Sadjo 41.), Gal, Jeknic, Vukadinovic - Dobos, Búrány, Sipos (Takács P., 29.), Lippai - Balajti (Ricketts, 58.), Bajzát
gól: Abraham (5.), Bajner (13.), Diego (17., 26., az első 11-esből), illetve Bajzát (12., 30.)
sárga lap: Vukmir (52.), Nagy Z. (75.), illetve Balajti (23.), Bajzát (51.), Vukadinovic (68.), Jenkic (76.)

Élvezetes, gólgazdag első félidőt láthattak a nézők a Bozsik Stadionban, ahol Abraham már az ötödik percben vezetést szerzett a hazaiaknak, s ugyan Bajzát gyorsan egyenlített, a Honvéd újabb három góljával nagy előnyhöz jutott, még úgy is, hogy Bajzát még a játékrész derekán ismét betalált.

A fordulás után lényegesen kevesebb esemény történt a pályán, a hazaiak tartották előnyüket, a vendégek pedig kevés veszélyt jelentettek kapujukra.

Az állás:

1.Videoton23165250-2453
2.DVSC22151645-2946
3.Győr22109326-1339
4.ZTE22115643-3438
5.MTK23107638-2537
6.Újpest23113934-3036
7.Kaposvár2387830-2931
8.Ferencváros23710627-2831
9.Pápa23851031-3529
10.Haladás23751131-4226
11.Vasas23751132-4726
12.Honvéd2368928-3026
13.Kecskemét23651237-4723
14.Paks23581024-3323
15.Nyíregyháza22471127-4319
16.Diósgyőr23441526-4016


A góllövőlista élcsoportja:
15 - Nikolic (Videoton)
13 - Alves (Videoton), Kabát (Újpest)
12 - Lázok (MTK)
11 - Coulibaly (Debrecen), Rudnevs (ZTE)
9 - Hrepka (Vasas), Homma (Nyíregyháza), Lencse (MTK), Pavicevic (ZTE)