A televíziós sugárzásra szánt széria 52 darabból áll, az egyes részek 15 percesek, melyeket július elejétől láthat a közönség. A sorozat nemcsak portugálul szólal meg, a bejelentés szerint 37 nyelvre fordították le.
Elképzelhető, hogy a világpremier részeként a Dél-afrikai Köztársaságban is képernyőre kerül majd Ronaldinho, hogy ha már élőben nem teheti, legalább rajzfilmhősként bűvölhesse a labdát. Dunga, a brazil válogatott szövetségi kapitánya ugyanis mindeddig a szurkolói nyomás ellenére sem hívta meg a nemzeti együttesbe az AC Milanban légióskodó, 2002-ben világbajnok labdarúgót.