Vágólapra másolva!
Nagyon úgy fest, hogy a Ki lesz az új Maradona? kérdésre Lionel Messi a válasz. A sajtó az elmúlt években számos játékoshoz társította a szóban forgó jelzős szerkezetet, Agüerótól Riquelméig. Összeállítás a tíz legjobb új Maradonáról.

Diego Armando Maradona játékosként az argentin futball legnagyobb alakja volt, visszavonulása óta a dél-amerikai ország szinte minden valamirevaló tehetségét hozzá hasonlították. Lionel Messi még csak 22 éves, de ha valaki, ő biztosan megfelelhet a hatalmas elvárásoknak, ám míg eljutottunk Messiig, számos "új Maradonát" láttunk a stadionokban. Következzen a tíz legnagyobb ígéret, a SkySports.com összeállítása alapján.

Juan Roman Riquelme

Nem nehéz párhuzamot vonni Riquelme és Maradona pályafutása között: mindketten Buenos Airesben nőttek fel, játszottak a Boca Juniorsban, majd Európába tették át székhelyüket. Riquelme európai pályafutása ugyanakkor már nem sikerült olyan fényesre, mint Maradonáé, bár eltöltött négy szép évet a Villarrealnál. A rendkívül labdabiztos, jól osztogató játékos nem jutott el olyan magasságokba, mint azt karrierje kezdetén várták tőle, de egy rövid ideig így is a világ egyik legjobbjaként tisztelték.

Riquelme legszebb pillanatai

Ariel Ortega

A rendkívüli tehetséggel megáldott játékmesterre a River Plate figyelt fel hazája nagyobb csapatai közül, 1997-ben költözött Európába, ahol a Valencia, a Sampdoria, a Parma és a Fenerbahce színeiben játszott. A Csacsi becenevű irányító végül 86 válogatottságig jutott, ám sajnos nem csak cseleivel, botrányaival is a nagy elődöt idézte.

Ortega top 10

Pablo Aimar

Aimar már tinédzser korában megkapta az új Maradona jelzőt, de nem ugyanaz mattolni egy védelmet Argentínában, mint Európában. Aimar fél évtizedet eltöltött a Valenciánál, ahol nem tudott a legnagyobbak közé kerülni. A jelenleg a Benficában játszó Aimarról Maradona egyszer azt mondta: ő az egyetlen, akinek a játékáért hajlandó volna fizetni. Az U20-as világbajnok csatár nemrég visszakerült a válogatottba, így Dél-Afrikában akár a legnagyobb trófeát is megnyerheti társaival.

Aimar manapság Portugliában varázsol (a gólja 1:15-nél)

Javier Saviola

Pillanatnyilag a Benficában két új Maradona is focizik, Aimar mellett Saviola a másik. Utóbbi 19 évesen hagyta el a River Plate-et a Barcelona kedvéért, majd a Real Madridban is játszott két évet. Miután Spanyolországban egyre kevésbé ment neki a játék, Saviola Lisszabonba költözött, ahol újra kezd formába lendülni - viszont már 28 éves, így maradonai magasságokba már biztosan nem emelkedik.

Andres D'Alessandro

D'Alessandrót ugyancsak a River Plate karolta fel, testfelépítése és játéka egyaránt rendkívül hasonló a vele egy időben startolt Aimaréhoz és Savioláéhoz. Hármuk közül D'Alessandro futotta ki magát a legkevésbé, a tengeren innen csak a Wolfsburg, Portsmouth, Zaragoza triót járta meg. Jelenleg a kevesek egyike, aki argentin létére Brazíliában focizik, az Internacionalnál.

Trükkök D'Alessandrótól

Sergio Agüero

Agüero talán Messi mellett a legjobb új Maradona. Az Atlético Madrid csatára egy Maradona-féle rekordot már megdöntött: ő lett minden idők legfiatalabb játékosa az argentin első osztályban: 15 évesen mutatkozott be az Independientében. Le is csapatt rá az Atlético, ahol 2006 óta már több mint félszáz bajnoki gólt lőtt, és a nemzetközi színtéren is 15 találatot jegyez. Agüero ezen kívül Maradona lányát vette feleségül, aki már szült is egy fiúgyermeket neki. Ha az atléticós támadó nem is, fia máris egy új Maradona: Benjamin Agüero Maradona.

Agüero-gól a válogatottban...

...és az Atlético Madridban

Ezequiel Lavezzi

Lavezzi alacsony, kiválóan cselez, és Nápolyban játszik - ebben mind Maradonára hasonlít. Első, 2004-es európai próbálkozása még kudarcba fulladt a Genoánál, három évvel később mégis lecsapott rá a Napoli, ahol kiválóan teljesít, így számos nagy klub kívánságlistáján szerepel a neve.

Lavezzi elbűvöli a Serie A-t

Diego Latorre

A Boca Juniors és a Fiorentina egykori csatárának szintén Diego volt a keresztneve, de igazi Maradona-utód nem válhatott belőle. Latorre a rosszul sikerült európai próbálkozása után klubról klubra vándorolt, összesen egy tucat csapatot járt meg 2006-os visszavonulásáig. Latorre mindössze hatszor öltötte magára a válogatott mezét, de ebbe pont belefért egy Copa America-győzelem 1991-ben, Gabriel Batistutával az oldalán.

Carlos Marinelli

Az új Maradona-sorozat leggyengébb eleme. Fiatalon dobta mélyvízbe a Boca Juniors, majd lecsapott rá Bryan Robson és a Middlesbrough. Angliában azonban hamar kiderült, hogy Marinelli nem üti meg a mércét, innentől kezdve pedig pályafutása kevés játékból és sok klubváltásból állt. A támadó középpályás jelenleg az argentin másodosztályban keresi kenyerét, az Aldosivi csapatánál, ahol egykor Mauro Camoranesi karrierje indult.

Lionel Messi

A Barcelona géniuszát cseppet sem túlzás új Maradonának nevezni. Messi még mindig csak 22 éves, de már nyert két Bajnokok Ligáját, klubvilágbajnokságot, három-három spanyol bajnokságot és Szuperkupát, egy spanyol kupát és egy európai Szuperkupát. Eddigi mérlege a katalánoknál vérfagyasztó: 205 tétmeccsen 120 gól, 48 gólpassz. Messi napjaink legnagyobb futballistája, s ha nyáron a vb-címet is begyűjti, még az is meglehet, hogy többé nem Maradona jelenti majd a mércét Argentínában.

Messi Maradona-gólja

Maradona szólógólja Angliának