Vágólapra másolva!
A dél-afrikai világbajnokság előtt a részt vevő csapatok többniyre nagy gonddal választották ki szálláshelyeiket, elsősorban a nyugalmat és a biztonságot, valamint a meccsek helyszínéhez való közelséget szem előtt tartva. Akadnak azonban olyan csapatok, amelyeknek komoly tengerszintkülönbséggel és az ebből adódó esetleges hátrányokkal kell majd számolniuk. Egy dél-afrikai fiziológus szerint elsősorban a franciák, a japánok, a dánok és a nigériaiak kerülhetnek hátrányba emiatt.

A japán válogatott a Fancourt golf klub 50 szobáját foglalta le, darabját 500 dollárért (mintegy 100 ezer forintért) éjszakánként. Az összeg nem tartalmazza az étkezéseket, mert arról a japánok maguk gondoskodnak. A franciák a Pesula Resort 78 szobájában szállnak meg, Knysna közelében a tengerparton, nagyjából száz kilométerre a japánoktól. A pazarul felszerelt szobákból az Indiai-óceánra nyílik kilátás.

A szállodák képviselői az AFP francia hírügynökségnek elmondták, a csapatok kényelmes, biztonságos, csendes, a kíváncsi tekintetektől elzárt szállást kerestek, méghozzá a tengerparton. A fentebb említett válogatottaknak azonban fel kell készülniük arra, hogy csoportmérkőzéseiket az 1200 méteren fekvő Pretoriában, illetve a még magasabban, 1750 méteren lévő Johannesburgban játsszák majd. Főként az utóbbi magasságkülönbség az, amit a szervezet alkalmazkodóképessége szempontjából határesetnek tartanak az orvosok.

Míg a FIFA munkatársa, Jiri Dvorak szerint ez a szintkülönbség még egyáltalán nem számottevő és "nem okoz semmilyen egészségügyi problémát", addig Jon Patricios, egy dél-afrikai sport-fiziológus máshogy látja a dolgot. "Hatással lehet azokra a csapatokra, amelyek a többieknél alacsonyabb magasságon készülnek. A Johannesburg körül elszállásolt 22 csapat hamarabb és jobban fog alkalmazkodni, mint a tengerparti együttesek."

A szakember szerint előbbi csapatok játékosai jobb kondícióban lesznek, több vörösvértestet állít elő a szervezetük, így több oxigént tudnak majd felvenni, míg a tengerpartról érkező csapatok játékosai fáradékonyabbak lehetnek, ami a mérkőzések második felében okozhat majd problémát.

A tengerparti szállásnak azonban nem csak hátrányai vannak. Mivel a világbajnokság idején Dél-Afrikában tél lesz, ezért Johannesburg környékén nem lesz ritka a fagypont körüli hőmérséklet, míg a partvidéken kellemes tíz fokban pihenhetnek a játékosok.

"A hőmérsékleti viszonyok kevésbé változékonyak a parton, mint a magasabban fekvő területeken" - mondta a Pesula Resort igazgatója. "A szakértők többsége szerint 1600 méter fölött van az a magasság, ami már átállási nehézségeket okozhat, ha valaki 48 óránál többet tölt ott. Ezért a nálunk elszállásolt francia csapat mindig egy nappal a meccs előtt utazik majd el a helyszínre, és rögtön utána vissza is tér."