Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága csütörtökön elkészítette az NB I hátralévő fordulóinak a menetrendjét, valamint határozott a Ligakupa és Magyar Kupa döntőjének az időpontjáról. A szezon elején elkészített versenykiírás alapján, pontazonosság esetén a bajnoki címről, a kiesőkről és a nemzetközi kupákban induló csapatokról oda-visszavágós rájátszás dönt. Ha három csapat vesz részt a hárommeccses rájátszásban, az MLSZ sem tudja, hogy melyik klub melyik mérkőzésen lenne házigazda.

A korábbi években pontegyenlőség esetén a több győzelem, illetve a jobb gólkülönbség döntött a Soproni Ligában, idén azonban részben változtatott a szabályokon a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága. A kiírás alapján a bajnoki címről, a nemzetközi kupaindulást érő helyekről, illetve a kiesésről pontegyenlőség esetén oda-visszavágós rájátszás dönt (a bajnok indul a BL-ben, a kupagyőztes mellett a második helyezett próbálhat szerencsét az Európa Ligában).

A változtatást az idény elején - az MLSZ-től származó információnk szerint - az Újpest kezdeményezte, a többi csapat képviselőinek pedig nem volt ellene kifogása.

Ez így tulajdonképpen annak a csapatnak kedvez, amelyik kevesebb győzelmet aratva, illetve rosszabb gólkülönbséggel ér el ugyanannyi pontot, mint riválisa (vagy riválisai), hiszen így kap egy extra esélyt a jobb helyezés elérésére. (Juhász Roland csapata épp egy hasonló szabálynak lett a vesztese Belgiumban, az Anderlechtnek öttel jobb gólkülönbsége ellenére bajnoki döntőt kellett játszania a Standard Liége-zsel, ám a finálét elbukta.)

Jelen állás szerint a bajnoki címre a Videoton és a DVSC pályázik a legnagyobb eséllyel. A fehérváriaknak 21 mérkőzés után 47 pontjuk és plusz 24-es gólkülönbségük van, míg a címvédő debreceniek húsz mérkőzés után 43 pontot gyűjtöttek, és plusz 15 a gólkülönbségük. A több győzelem tekintetében a Debrecen állhat jobban, ha megnyeri a Nyíregyháza elleni elhalasztott mérkőzését, igaz, a Videoton előnye ez esetben is még egy pont lenne.

Ha három csapat játszik a bajnoki címért, az Európa Liga-indulás kivívásáért vagy a kiesés elkerülésért, akkor nem tudni, hogy a hárommeccses playoffban melyik klub ki ellen lenne házigazda. Az MLSZ-nél legalábbis erre a lehetőségre még nem készültek fel: "Ha az az eset állna elő, hogy három csapatnak kell összecsapnia a rájátszásban - amire nagyon kevés esély van -, akkor a versenybizottság dönt arról, hogy hol rendezik meg a mérkőzéseket" - nyilatkozta az [origo]-nak Dr. Róka Géza főtitkár.

A lehetséges rájátszás első mérkőzésének időpontja június 1., a második mérkőzést június 4-én, az esetleges harmadik találkozót pedig június 8-án rendezhetik.

A rájátszás megnehezítheti Erwin Koeman szövetségi kapitány dolgát, hiszen május 29-én magyar-német, június 5-én pedig holland-magyar barátságos mérkőzésekre kerül sor. A bajnokesélyes Debrecenből Bodnár László, Rudolf Gergely, Szélesi Zoltán, Varga József és Mészáros Norbert is gyakori kerettagnak számít, míg az éllovas Fehérvárból jelen pillanatban Horváth Gáborról mondható el ugyanez. Az idény végén persze a ZTE vagy a Győr játékosai is érdekeltté válhatnak még, hiszen nem csak az első, hanem a második helyen is kialakulhat kettős vagy hármas pontazonosság, sőt a versenykiírás szerint "adott esetben" - pl. ha a Magyar Kupa-győztes a második helyen végez - a bronzéremről is rájátszás dönthet.

A versenybizottság arról is döntött, hogy a Ligakupa döntőjét április 28-án 18 órától vívhatja meg a DVSC-TEVA és a Paks csapata Kecskeméten, míg a Magyar Kupa fináléját május 26-án a Puskás Ferenc-stadionban rendezik majd.

A bajnokság állása:

1.21145247-2347
2.20141542-2743
3.21115542-3238
4.21108325-1238
5.2196635-2333
6.21102930-2732
7.2184929-3028
8.2177728-2728
9.2169625-2727
10.21741030-4425
11.2158822-2823
12.21641133-4222
13.21641127-3922
14.2157922-2622
15.20461025-4018
16.21341421-3613


A 24.-30. forduló pontos menetrendje:
24. forduló:
DVSC-TEVA - Kaposvár (04.23. péntek, 19 óra)
Újpest - Paks (04.24. szombat, 15 óra)
Kecskemét - ZTE (04.24. szombat, 17 óra)
Lombard Pápa - Honvéd (04.24. szombat, 17 óra)
Videoton - FTC (04.24. szombat, 17:30)
Diósgyőr - Haladás (04.25. vasárnap, 18 óra)
Győri ETO - Nyíregyháza (04.24. szombat, 18 óra)
MTK - Vasas (04.25. vasárnap, 17:30)

25. forduló:
FTC - Újpest (04.30. péntek, 19 óra)
Kaposvár - Videoton (05.01. szombat, 15 óra)
ZTE - Diósgyőr (05.01. szombat, 17 óra)
Nyíregyháza - Kecskemét (05.01. szombat, 17 óra)
Paks - Győri ETO (05.01. szombat, 17 óra)
Vasas - Honvéd (05.01. szombat, 17:30)
Haladás - Lombard Pápa (05.01. szombat, 18 óra)
MTK - DVSC-TEVA (05.02. vasárnap, 17:30)

26. forduló:
Diósgyőr - Nyíregyháza (05.05., szerda 18.00)
Lombard Pápa - ZTE (05.05., szerda 18.00)
Honvéd - Haladás (05.05., szerda 18.00)
Videoton - MTK (05.04., kedd 18.00)
Újpest - Kaposvár (05.05., szerda 18.00)
Győri ETO - FTC (05.04., kedd 19.00)
Kecskemét - Paks (05.05., szerda 18.00)
DVSC-TEVA - Vasas (05.04., kedd 20.00)

27. forduló:
Vasas - Haladás (05.08., szombat 18.00)
ZTE - Honvéd (05.09., vasárnap 17.30)
Nyíregyháza - Lombard Pápa (05.08., szombat 18.00)
Paks - Diósgyőr (05.08., szombat 18.00)
FTC - Kecskemét (05.08., szombat 15.00)
Kaposvár - Győri ETO (05.08., szombat 19.00)
MTK - Újpest (05.08., szombat 17.30)
DVSC-TEVA - Videoton (05.07., péntek 19.00)

28. forduló:
Honvéd - Nyíregyháza (05.15., szombat 18.00)
Haladás - ZTE (05.16., vasárnap 17.30)
Újpest - DVSC-TEVA (05.15., szombat 17.30)
Győri ETO - MTK (05.15., szombat 19.00)
Kecskemét - Kaposvár (05.15., szombat 18.00)
Diósgyőr - FTC (05.15., szombat 15.00)
Lombard Pápa - Paks (05.15., szombat 18.00)
Videoton - Vasas (05.14., péntek 19.00)

29. forduló:
Vasas - ZTE (05.19., szerda 18.00)
Nyíregyháza - Haladás (05.19., szerda 18.00)
Paks - Honvéd (05.19., szerda 18.00)
FTC - Lombard Pápa (05.18., kedd 18.00)
Kaposvár - Diósgyőr (05.19., szerda 18.00)
MTK - Kecskemét (05.19., szerda 18.00)
DVSC-TEVA - Győri ETO (05.19., szerda 20.00)
Videoton - Újpest (05.19., szerda 19.00)

30. forduló:
ZTE - Nyíregyháza (05.22., szombat, 15.00)
Győri ETO - Videoton (05.23., vasárnap 17.30)
Kecskemét - DVSC-TEVA (05.23., vasárnap 17.30)
Diósgyőr - MTK (05.23., vasárnap 18.00)
Lombard Pápa - Kaposvár (05.23., vasárnap 18.00)
Honvéd - FTC (05.22., szombat, 17..30)
Haladás - Paks (05.23., vasárnap 18.00)
Újpest - Vasas (05.23., vasárnap 18.00)