Vágólapra másolva!
"Ezen a héten dől el a Barcelona szezonja" - legalábbis Eric Abidal szerint. A katalán labdarúgócsapat francia játékosa a BL-ben és a bajnokságban sem engedne a címvédésből.

A védő, aki februári sérülését követően szombaton, az Athletic Bilbao elleni 4-1-es bajnoki siker alkalmával tért vissza, úgy véli: a következő két komoly feladat közül a keddi Bajnokok Ligája-összecsapás a fontosabb.

"Nem bukhatunk el, már csak azért sem, mert mi vagyunk a címvédők" - érvelt Abidal.

A Barcelona 2-2-ről kezdi a hazai visszavágót az Arsenallal szemben, majd szombaton az El Clásicón, a hazai rangadók rangadóján Madridban lép pályára, a Real ellen. Utóbbi találkozón a két spanyol óriásklub szinte egy meccsen dönthet a bajnoki címről, melyet tavaly a Barcelona nyert meg.

A 30 éves Abidal szerint a keddi mérkőzésnek lehet hatása a szombatira, amennyiben ugyanis a Barcelona bejut a BL elődöntőjébe, játékosai nagyobb önbizalommal, nyugodtabban utazhatnak Madridba.