Vágólapra másolva!
Alaposan kitömte a Sampdoriát a Juventus a Seria A tizedik fordulójában, a Milan biztos előnyt adott le a Napoli ellen az utolsó percben.

Idénybeli legjobb játékával rukkolt elő a Juventus a Sampdoria elleni mérkőzésen. Ciro Ferrara csapata óriási fölényben játszott az első félidőben, 65 százalékban birtokolta a labdát és 12-szer lőtt kapura, miközben a vendégek csak háromszor.

A Juve félidőben már két góllal vezetett, de később sem vett vissza: Amauri másodszor is betalált, majd egy szépen kipasszolt támadás végén Camoranesi adott mattott a Samp-védelemnek. Pazzini ugyan szépített egy léc alá küldött fejessel, de a csereként beállt Trezeguet a hajrában visszaállította a négygólos különbséget.

A tabellán helyet cserélt a két együttes, a torinóiak tehát már másodikak, míg az Inter - amely csütörtökön fogadja a Palermót - maradt az élen.

Milánó másik csapata már az öt perc után 2-0-ra vezetett Nápolyban, majd nem is változott az eredmény - egészen a 90. percig. Akkor előbb Cigarini, majd Denis is betalált a Milan kapujába, így ikszre hozták a meccset a déliek. A Debrecen Bajnokok Ligája-ellenfele, a Fiorentina 2-1-re kikapott a Genoa otthonában.

Serie A, 10. forduló:
Juventus - Sampdoria 5-1
gól: Amauri (26. és 62.), Chiellini (42.), Camoranesi (50.), Trezeguet (88.), illetve Pazzini (64.)

Bologna - Siena 2-1
gól: Adailton (16.), Osvaldo (59.), illetve Calaio (87.)

Catania - Chievo 1-2
gól: Mascara (42., 11-esből), illetve Mantovani (32.), Marcolini (70.)

Genoa - Fiorentina 2-1
gól: Palladino (43.), Mesto (74.), illetve Marchionni (64.)

Lazio - Cagliari 0-1
gól:
Matri (50.)

Livorno - Atalanta 1-0
gól: Miglionico (68.)

Napoli - Milan 2-2
gól: Denis (90.), Cigarini (91.), illetve Inzaghi (3.), Pato (6.)
piros lap: Abate (86., Milan)

Parma - Bari 2-0
gól: Bozsinov (58.), Paloschi (66.)

Udinese - Roma 2-1
gól: Floers (21. és 84.), illetve De Rossi (42.)

Az állás:
1. Internazionale 9 21-6 22 pont
2. Juventus 10 18-8 21
3. Sampdoria 10 18-13 20
4. Parma 10 12-12 17
5. AC Milan 10 10-11 16
6. Genoa 10 18-20 16
7. Palermo 9 12-9 15
8. Fiorentina 10 9-8 15
9. Bari 10 10-7 14
10. Chievo 10 13-11 14
11. Udinese 10 14-14 14
12. Napoli 10 14-16 14
13. Cagliari 10 11-12 13
14. AS Roma 10 16-18 11
15. Lazio 10 7-11 10
16. Atalanta 10 9-12 9
17. Bologna 10 9-15 9
18. Livorno 10 4-10 9
19. Catania 10 10-15 7
20. Siena 10 8-15 5