Vágólapra másolva!
Angol lapértesülések szerint László Csaba az egyik jelölt a Dél-afrikai Köztársaság labdarúgó-válogatottjának élére. A menesztett brazil Joel Santana helyére a Hearts szakvezetője komoly eséllyel pályázik, a másik befutó a világbajnok brazil tréner, Carlos Alberto Parreira lehet.

A hét elején a Dél-afrikai Köztársaság labdarúgó-szövetsége a gyenge eredmények miatt menesztette Joel Santana szövetségi kapitányt. Angol lapértesülések szerint helyére a korábbi szakvezető, Carlos Alberto Parreira mellett eséllyel pályázik László Csaba, a skót hearts edzője is.

A The Sun riportja szerint Kirsten Nematandani, a dél-afrikai szövetség elnöke elismerte, László neve is felmerült, a sportvezető azóta ismeri, amióta a magyar szakember sikerrel dolgozott Uganda válogatottjánál.

László Csaba irányításával 2006 és 2008 között Uganda nemcsak legyőzte a nagy rivális Nigériát és harmadikként zárt a CECAFA-kupán, de csupán rosszabb gólkülönbsége miatt maradt le a 2008-as kontinensbajnokságról.

A másik jelölt, a brazil világbajnok Carlos Alberto Parreira korábban már dolgozott a Bafana Bafana élén, de 2008-ban családi okok miatt lemondott tisztségéről.