Vágólapra másolva!
Az Aston Villa 2-1-re legyőzte a Chelsea-t az angol labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának nyitómérkőzésén. A birminghamiek 0-1-ről fordítottak, és mindkét góljukat szöglet utáni fejesből szerezték. A Manchester United otthon nyert a Bolton ellen, ezzel átvette a vezetést a tabellán.

Késve indult a forduló nyitómeccse a Villa Parkban, Steve Bennett ugyanis betegsége miatt nem vállalta a bíráskodást, így az eredetileg negyedik játékvezetőnek szánt Kevin Friend ugrott be helyette.

Tizenegy perc telt el a meccsből, amikor büntetőt reklamált a hazai közönség, tény, hogy Bosingwa hozzáért Agbonlahorhoz, de a csatár is elég könnyen magadta magát, persze adták már ezért tizenegyest. Az első negyedóra végén, némileg váratlanul, megszerezte a vezetést a Chelsea: Drogba fordult le Collinsról, aztán 30 méterről lőtt, a labda éppen Friedel előtt pattant le, ami annyira megzavarta az amerikai kapust, hogy beengedte a lövést.

A gól után is a londoniaknak volt helyzete, Ashley Cole a félpályáról indult el, három ellenfelet is kicselezett, aztán 18 méterről a léc fölé lőtt. A 32. percben egy szöglet után egyenlített a Villa, Lampard a rövid saroknál belecsúsztatott a labdáda, ami így lett jó Dunne-nak, és a védő bevetődve a bal sarokba fejelt. Deco ravasz megoldással próbálta visszaállítani a Chelsea-vezetést, de a portugál karmester emelését Friedel elcsípte a jobb felső elől.

A második félidő elején ismét egy sarokrúgás után szerzett gólt a hazai csapat, Ashley Young beívelése után Cech nagyon csúnyán alászaladt a labdának, Collins pedig az üresen maradt kapuba fejelt. A Chelsea próbált váltani, de igazán nagy helyzete csak Decónak volt, aki azonban Friedelbe püfölte a labdát.

A Villa bebiztosíthatta volna a győzelmét, Young keresztlabdája után Milner önzetlenül tette a labdát a levegőben a berobbanó Carew elé, de a norvég torony közelről nem tudta a kapuba kotorni azt. A birminghamieknek végül ez is belefért, a Chelsea pedig egymás után másodszor kapott ki idegenben, és így megadta az esélyt a Boltonnal játszó Manchester Unitednek, hogy győzelmével átvegye a vezetést a tabellán.

Sunderland - Fülöp Márton nélkül - hazai pályán legyőzte a Debrecen Bajnokok Ligája csoportellenfelét, a Liverpoolt, amely így csak a nyolcadik helyen áll. A mérkőzés egyetlen gólját Darren Bent szerezte, akinek lövése egy kapu előtt pihenő gumilabdáról pattant be.


Eredmények, Premier League, 9. forduló:

Aston Villa - Chelsea 2-1 (1-1)
gól:
Dunne (32.), J. Collins (52.), illetve Drogba (15.)

Arsenal - Birmingham City 3-1 (2-1)
gól:
van Persie (16.), Diaby (18.), Arsavin (85.), illetve Bowyer (38.)

Everton - Wolverhampton Wanderers 1-1 (0-0)
gól:
Biljaletdinov (88.), illetve Doyle (76.)
piros lap: Maierhofer (93.)

Manchester United - Bolton Wanderers 2-1 (2-0)
gól:
Knight (5., öngól), Valencia (33.), illetve Taylor (75.)

Portsmouth - Tottenham Hotspur 1-2 (0-2)
gól:
Boateng (59.), illetve King (29.), Defoe (45.)
piros lap: Defoe (60.)

Stoke City - West Ham United 2-1 (1-1)
gól:
Beattie (11., 11-esből és 70.), illetve Upson (34.)

Sunderland - FC Liverpool 1-0 (1-0)
gól:
Bent (5.)

A vasárnapi program:
Blackburn Rovers - Burnley 14.00
Wigan Athletic - Manchester City 17.00

Hétfőn játsszák:
Fulham - Hull City 21.00

Az élcsoport: 1. Manchester United 22 pont, 2. Chelsea 21, 3. Tottenham Hotspur 19, 4. Arsenal 18, 5. Manchester City 16, 6. Aston Villa 16