Vágólapra másolva!

Szlovákia először jutott ki vébére, az olaszokat Gilardino mentette meg

Ukrajna 6-0-ra nyert Andorra ellen világbajnoki selejtezőn, ezzel készülhet a pótselejtezőre, Horvátország viszont hiába harcolta ki a győzelmet a hosszabbításban Kazahsztánban, semmire sem ment vele. Svájc döntetlent játszott odahaza Izraellel, de ezzel is megváltotta a jegyet a vébére, a görögök így mehetnek pótselejtezni. Az Európa-bajnok spanyolok Boszniában tartottak bemutatót, az olaszok viszont nagyon megszenvedtek Ciprussal, a világbajnok 0-2-ről állt fel Gilardino triplájával. Szlovákia egy öngóllal verte Lengyelországot, és ezzel története során először lesz ott a világbajnokságon.

A magyar válogatott csoportjában a portugálok éppen a Koeman-csapat legyőzésével előzték meg a svédeket, és mivel Decóék Máltát fogadtak az utolsó körben, sejteni lehetett, hogy a skandinávoknak lefőtt a kávé.

Az előző vébé negyedik helyezettje nem is hibázott, 4-0-ra verte a csoport leggyengébb tagját, különösen az első két gól sikerült látványosra, Nani fordulásból bombázott a bal sarokba, az ellenünk duplázó Simao Sabrosa pedig 16 méterről tüzelt a kapuba. A svédek így hiába verték 4-1-re Albániát, nézhetnek maguknak programot jövő nyárra a vébé idejére.

Portugália - Málta 4-0:


A 2. csoportban Svájcnak minimum egy pontot kellett összegereblyéznie Izrael ellen, ráadásul odahaza, ami össze is jött a Natinak, amely az utolsó félórát emberelőnyben játszotta le. A görögök végeztek a csoport második helyén, a 2004-es Európa-bajnok két fejesgóllal gyűrte le Luxemburgot, amely a hajrában egy öngóllal szépíteni tudott, Papadopulosz "okosan" gurított el saját kapusa mellett.

A görög gólok a Luxemburg elleni meccsen:


A 3. csoportban még voltak izgalmak, Szlovákia például története első vb-szerepléséért szállt harcba Chorzowban, ahol a havas pályán nem éppen ideális feltételek vártak a négy alapembert eltiltás miatt nélkülöző északi szomszédainkra. A 3. percben Gancarczyk sietett a szlovákok segítségére, amikor egy baloldali beadás után suta mozdulattal, sípcsonttal a saját kapujába küldte a labdát.

A szlovákok innentől kezdve nem erőltették a támadásokat, a lengyelek pedig gyenge napot fogtak ki (igaz, a meccs legvégén nem kaptak meg egy jogosnak tűnő büntetőt), így a meccs végén Vladimir Weiss és csapata a szurkolókkal együtt ünnepelte a pályán a történelmi sikert. Ebből a csoportból Szlovénia készülhet a pótselejtezőre, miután 3-0-ra elintézte San Marinót.

Az öngól, amely kijuttatta a vébére Szlovákiát:


A 4. csoportban már minden eldőlt, a németek kijutottak, az oroszok biztosan másodikak voltak, az utolsó játéknapon mindkét csapat döntetlent játszott. A németek a 90. percben, egy komikus góllal tudtak csak egyenlíteni a finnek ellen, az ide-oda pattogó labdát Podolski találta meg, aki jobbal gurított a jobb sarokba az ötösről, miközben egy akkora gyeptéglát kirúgott, hogy az egy vakondnak is dicséretére vált volna . Az oroszok sem törték össze magukat, Arsavin révén ugyan gyorsan vezettek, végül egy döntetlent hoztak össze Azerbajdzsánban.

A németek kalandos egyenlítőgólja:


Az ötös csoportban az Európa-bajnok spanyolok durván visszarángatták a földre a pótselejtezőt korábban kiharcoló bosnyákokat,. bár az 5-2-es győzelemhez kellettek Casillas bravúrjai is. A spanyoloknak Pique szerzett vezetést, amikor Xabi Alonso szabadrúgása után fejjel megelőzte a rosszul kilépő Supic kapust, akit egy perccel később David Silva szomorított tovább egy köténygóllal.

A szünet után Negredo duplázott gyorsan, előbb egy gyöyörű támadást fejezett be eredményesen, majd Supic hibája után térdelte a labdát egy méterről a léc alá. Negredo a két gól után gólpasszt is kiosztott, külsővel adott nagy labdát Matának, akinek nem volt nehéz dolga. A bosnyákok a 90. perc után tudtak szépíteni, a spanyolok pedig tízből tíz meccset nyertek a selejtezősorozatban.

Spanyol ötös Bosznia ellen:


A 6. csoportban az előző fordulóban az ukránok legyőzték az addig hibátlan és a vb-re már kijutott angolokat, így Sevcsenkóék azzal a tudattal készülhettek az andorrai meccsükre, hogy egy győzelemmel bebiztosítják a pótselejtezőt érő második helyet.

Éppen a nemrég a Dinamo Kijevhez visszatért csatár volt az, aki a 22. percben megszerezte a vezetést az ukránoknak, amikor éles szögből lőtt nagy gólt a léc alá. Az ukránokat minden bizonnyal az a hír is örömmel töltött el, hogy a horvátok a korai vezetés után félidőben már ikszre álltak a kazahokkal.

A 62. percben aztán mindent eldöntött Guszev andorrai gólja, sőt, amikor Lima a saját kapujába fejelt nyolc perccel később, érezni lehetett, hogy nagy zakóba szalad bele a kiscsapat. A hajrában kiszakadt a zsák, újabb három gólt szereztek az ukránok (Rakickij elképesztő balos lökete mindenképpen említést érdemel), akik ezzel a 6-0-s győzelemmel kiharcolták a pótselejtezőt, és ezzel életben tartották az esélyeiket, hogy 2006 után ismét vébén szerepeljenek.

És bár a horvátok Kranjcar fejesével a 93. percben végül megszerezték a három pontot érő gólt Asztanában, Slaven Bilic csapatának ez maximum annyit ért, hogy valamivel könnyebb lesz elviselni a hazautat.

Akik biztosan ott lesznek

A 2010-es labdarúgó-vb eddigi biztos résztvevői:
Afrika (5+1 kvóta):
Dél-afrikai Köztársaság (rendező jogán), Elefántcsontpart, Ghána

Ázsia (4,5):
Ausztrália, Japán, Koreai Köztársaság, Koreai NDK

Dél-Amerika (4,5):
Brazília, Chile, Paraguay, Argentína

Európa (13):
Anglia, Dánia, Hollandia, Németország, Olaszország (egyben címvédő), Spanyolország, Svájc, Szerbia, Szlovákia

Észak- és Közép-Amerika (CONCACAF, 3,5):
Mexikó, Egyesült Államok, Honduras

Óceánia (0,5):
?

Akik pótselejteznek

A "félkvóták" pótselejtezőt jeleznek. A dél-amerikai ötödik helyezett (Uruguay) a CONCACAF-térség negyedik helyezettjével (Costa Rica), míg az ázsiai ötödik (Bahrein) az Óceániában győztes Új-Zélanddal találkozik a részvételért.

A nyolc pótselejtezőre kényszerülő európai csapat:
Bosznia-Hercegovina, Franciaország, Görögország, Írország, Oroszország, Portugália, Szlovénia, Ukrajna

Utóbbi együtteseket hétfőn 14 órától, Zürichben sorsolják párba, s a négy párharc győztese csatlakozik a vb mezőnyéhez. Az első mérkőzésekre november 14-én, a visszavágókra 18-án kerül sor. A sorsolás előtt a FIFA világranglistáján a négy legelőkelőbb helyen álló válogatott kiemelik, hozzájuk sorsolják a másik négy együttest.



Sokáig úgy tűnt, hogy a világbajnok Olaszország nem csatlakozik a selejtezőt veretlenül záró spanyol, holland, ír, német kvartetthez, mivel Ciprus már 2-0-ra is vezetett Parmában, de az utolsó negyedórában a jövő kedden a Puskás-stadionban fellépő Alberto Gilardino triplázott, és ezzel Lippi csapata fogcsikorgatva megnyerte a meccset.

Kínkeserves olasz fordítás Gilardino mesterhármasával:


vb-selejtező:
1. csoport:
Portugália - Málta 4-0 (2-0)
gól: Nani (14.), Simao Sabrosa (45.), Miguel Veloso (52.), Edinho (90.)

Svédország - Albánia 4-1 (3-0)
gól: Mellberg (6., 42.), M. Berg (40.), A. Svensson (86.), illetve Salihi (56.)

Dánia - Magyarország 0-1 (0-1)
gól: Buzsáky (35.)

A csoport végeredménye: 1. (és vb-résztvevő) Dánia 21, 2. (és pótselejtezős) Portugália 19, 3. Svédország 18, 4. Magyarország 16, 5. Albánia 7, 6. Málta 1

2. csoport:
Svájc - Izrael 0-0
piros lap:
Jagin (59., Izrael)

Lettország - Moldova 3-2 (2-1)
gól: Rubins (31., 44.), Grebis (76.), illetve Ovseannicov (25.), Sofroni (89.)
piros lap: Lascencov (30., Moldova)

Görögország - Luxemburg 2-1 (2-0)
gól: Toroszidisz (30.), Gekasz (33.), illetve Papadopulosz (96., öngól)
piros lap: Payal (57., Luxemburg)

A csoport végeredménye: 1. (és vb-résztvevő) Svájc 21 pont, 2. (és pótselejtezős) Görögország 20, 3. Lettország 17, 4. Izrael 16, 5. Luxemburg 5, 6. Moldova 3

3. csoport:
Lengyelország-Szlovákia 0-1 (0-1)
gól:
Gancarczyk (3., öngól)

Csehország - Észak-Írország 0-0

San Marino - Szlovénia 0-3 (0-1)
gól:
Novakovic (24.), Stevanovic (67.), Suler (81.)

A csoport végeredménye: 1. (és vb-résztvevő) Szlovákia 22 pont, 2. (és pótselejtezős) Szlovénia 20, 3. Csehország 16, 4. Észak-Írország 15, 5. Lengyelország 11, 6. San Marino 0

4. csoport:
Németország - Finnország 1-1 (0-1)
gól:
Podolski (90.), illetve J. Johansson (11.)

Azerbajdzsán - Oroszország 1-1 (1-1)
gól:
Javadov (53.), illetve Arsavin (13.)

Liechtenstein - Wales 0-2 (0-1)
gól: Vaughan (16.), Ramsey (80.)

A csoport végeredménye: 1. (és vb-résztvevő) Németország 26 pont, 2. (és pótselejtezős) Oroszország 22, 3. Finnország 18, 4. Wales 12, 5. Azerbajdzsán 5, 6. Liechtenstein 2

5. csoport:
Bosznia-Hercegovina - Spanyolország 2-5 (0-2)
gól:
Dzeko (90.), Misimovic (92.), illetve Pique (13.), David Silva (14.) Negredo (50., 55.), Mata (89.)

Törökország - Örményország 2-0 (2-0)
gól:
Halil Altintop (16.), Cetin (28.)
piros lap: Gülselam (34., Törökország)

Észtország - Belgium 2-0 (1-0)
gól:
Piiroja (30.), Vasziljev (67.)

A csoport végeredménye: 1. (és vb-résztvevő) Spanyolország 30 pont, 2. (és pótselejtezős) Bosznia-Hercegovina 19, 3. Törökország 15, 4. Belgium 10, 5. Észtország 8, 6. Örményország 4

6. csoport:
Andorra - Ukrajna 0-6 (0-1)
gól:
Sevcsenko (22.), Guszev (62.), Lima (70., öngól), Rakickij (80.), Szeleznyov (81.), Jarmolenko (86.)

Kazahsztán - Horvátország 1-2 (1-1)
gól:
Kizsnyicsenko (26.), illetve Vukojevic (10.), Kranjcar (93.)

Anglia - Fehéroroszország 3-0 (1-0)
gól: Crouch (3., 75.), S. Wright-Phillips (59.)

A csoport végeredménye: 1. (és vb-résztvevő) Anglia 27, 2. (és pótselejtezős) Ukrajna 21, 3. Horvátország 20, 4. Fehéroroszország 13, 5. Kazahsztán 6, 6. Andorra 0

7. csoport:
Románia - Feröer-szigetek 3-1 (1-0)
gól:
Apostol (16.), Bucur (64.), Mazilu (87.), illetve Bo (83.)

Litvánia - Szerbia 2-1 (1-0)
gól:
Kalonasz (20., 11-esből), Stankevicius (68., 11-esből), illetve Tosic (59.)

Franciaország - Ausztria 3-1 (2-0)
gól:
Benzema (18.), Henry (26., 11-esből), Gignac (66.), illetve Janko (48.)

A csoport végeredménye: 1. (és vb-résztvevő) Szerbia 22, 2. (és pótselejtezős) Franciaország 21, 3. Ausztria 14, 4. Litvánia 12 (10-11), 5. Románia 12 (12-18), 6. Feröer 4

8. csoport:
Olaszország - Ciprus 3-2 (0-1)
gól: Gilardino (78., 81., 92.), illetve Okkasz (12.), Mihail (49.)

Bulgária - Grúzia 6-2 (6-1)
gól: Berbatov (6., 23., 38.), M. Petrov (14., 44.), Angelov (35.), illetve Dvalisvili (36.), Kobiasvili (51., 11-esből)
piros lap: Kmaladze (58., Grúzia)

Írország - Montenegró 0-0

A csoport végeredménye: 1. (és vb-résztvevő) Olaszország 24, 2. (és pótselejtezős) Írország 18, 3. Bulgária 14, 4. Ciprus 9 (14-16), 5. Montenegró 9 (9-14), 6. Grúzia 3