Vágólapra másolva!
A négy éve bronzérmes németek kijutottak a jövő évi labdarúgó-világbajnokságra, miután idegenben egygólos győzelmet arattak szombaton az így pótselejtezőre kényszerülő oroszok felett. Dánia, Szerbia és Olaszország ugyancsak ott lesz Dél-Afrikában, a bosnyákok, az írek és a franciák pedig pótselejtezhetnek. Törökország lemaradt a vébéről, Anglia kikapott Ukrajnától.

A játéknap moszkvai rangadóján Mehmet Özil beadása után Miroslav Klose estében vette az oroszok kapuját a 35. percben. A Luzsnyiki-stadionban 75 ezer néző előtt játszó hazaiak többször is közel álltak az egyenlítéshez, ez azonban annak ellenére sem sikerült nekik, hogy Boateng második sárga lapos kiállítása után a 69. perctől emberelőnyben voltak. Oroszország története során először kapott ki hazai pályán játszott vb-selejtezőn.

Az ukrán válogatott hazai pályán 1-0-ra nyert a már világbajnoki résztvevő Anglia ellen, így jó esélye van a pótselejtezőre. Az angolok - akik a 14. perctől emberhátrányban futballoztak - ezzel a vereséggel elrontották hibátlan mérlegüket, míg az ukránok megelőzték az ezúttal szabadnapos horvátokat, így ők várják egypontos előnnyel a szerdai utolsó fordulót.

A 2. csoportban az éllovas svájciak 3-0-ra győztek Luxemburgban, így ha a görög-lett találkozó döntetlennel zárul, akkor ők is kvalifikálják magukat a vb-re.

A 5. hatosban a bosnyákok 2-0-ra nyertek Észtországban, ezzel bebiztosították második, pótselejtezőt érő helyüket az ezúttal Örményország vendégeként diadalmaskodó, s továbbra is hibátlan mérleggel rendelkező spanyolok mögött. A bosnyák sikerrel eldőlt, Törökország lemarad a vb-ről.

A magyarok csoportjában a dán válogatott hazai pályán egygólos győzelmet aratott Svédország felett, ezzel bebiztosította világbajnoki részvételét. A svédek a találkozó nagy részében fölényben futballoztak, számos helyzetet alakítottak ki, gólt azonban a hazaiak szereztek Jakob Poulsen távoli lövéséből.

Szerbia hazai pályán 5-0-ra legyőzte Romániát, ezzel szintén vb-résztvevő lett. A legutóbb döntős franciák hazai pályán Feröer-szigetek alakulatát múlták felül könnyedén, sikerükkel pedig bebiztosították pótselejtezős helyüket Szerbia mögött.

Ugyanez nem sikerült a szlovákoknak, akik saját közönségük előtt kikaptak a mögöttük második szlovénektől, így még nem váltották meg repülőjegyüket a Dél-afrikai Köztársaságba, de a szerdai utolsó forduló előtt így is két pont az előnyük. Ebben a csoportban a csehek felülmúlták a lengyeleket, ezzel megmaradt az esélyük a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére, míg a vendégek már biztosan lemaradnak a vb-ről.

Görögország 5-2-re nyert Lettország ellen, így még van esélye utolérni az éllovas svájciakat.

A címvédő Olaszország a rendes játékidő utolsó percében egyenlített Írországban, így Alberto Gilardino góljával kijutott a vébére, a hazaiak pedig pótselejtezőre kényszerülnek.

Eredmények, vb-selejtezők, Európa, 1. csoport:
Dánia - Svédország 1-0 (0-0)
gól:
J. Poulsen (78.)

2. csoport:
Luxemburg - Svájc 0-3 (0-3)
gól: Senderos (6., 7.), Huggel (22.)

Görögország - Lettország 5-2 (1-2)
gól:
Gekasz (4., 47., 57., 90., a másodikat 11-esből), Szamarasz (73.), illetve Verpakovszkisz (12., 40.)

Izrael - Moldova 3-1 (1-0)
gól:
Barda (21., 69.), Ben Dayan (64.), illetve Calincov (90.)

Az állás 9 forduló után: 1. Svájc 20 pont, 2. Görögország 17, 3. Izrael 15, 4. Lettország 14, 5. Luxemburg 5, 6. Moldova 3

3. csoport:
Csehország - Lengyelország 2-0 (0-0)
gól:
Necid (51.), Plasil (72.)

Szlovákia - Szlovénia 0-2 (0-0)
gól:
Birsa (56.), Pecnik (90.)

Az állás 9 forduló után: 1. Szlovákia 19 pont, 2. Szlovénia 17, 3. Csehország 15, 4. Észak-Írország 14, 5. Lengyelország 11, 6. San Marino 0

4. csoport:
Oroszország - Németország 0-1 (0-1)
gól:
Klose (34.)
kiállítva: Boateng (69., Németország)

Finnország - Wales 2-1 (1-1)
gól:
Porokara (5.), Moisander (77.), illetve Bellamy (17.)

Liechtenstein - Azerbajdzsán 0-2 (0-0)
gól:
Javadov (56.), Mammadov (82.)

Az állás 9 forduló után: 1. (és vb-résztvevő) Németország 25 pont, 2. (és pótselejtezős) Oroszország 21, 3. Finnország 17, 4. Wales 9, 5. Azerbajdzsán 4, 6. Liechtenstein 2

5. csoport:
Észtország - Bosznia-Hercegovina 0-2 (0-1)
gól:
Dzeko (30.), Ibisevic (63.)

Örményország - Spanyolország 1-2 (0-1)
gól:
Arzumanjan (58.), illetve Fabregas (33.), Mata (64., 11-esből)

Belgium - Törökország 2-0 (1-0)
gól:
Mpenza (8., 84.)

Az állás 9 forduló után: 1. (és vb-résztvevő) Spanyolország 27 pont, 2. (és pótselejtezős) Bosznia-Hercegovina 19, 3. Törökország 12, 4. Belgium 10, 5. Észtország 5, 6. Örményország 4

6. csoport:
Fehéroroszország - Kazahsztán 4-0 (1-0)
gól:
Bordacsov (23.), Kalacsev (69., 93.), Kovel (86.)

Ukrajna - Anglia 1-0 (1-0)
gól: Nazarenko (29.)
kiállítva: Green (14., Anglia)

Az állás 9 forduló után:1. (és vb-résztvevő) Anglia 24 pont, 2. Ukrajna 18, 3. Horvátország 17, 4. Fehéroroszország 13, 5. Kazahsztán 6, 6. Andorra 0

7. csoport:
Ausztria - Litvánia 2-1 (1-0)
gól:
Janko (16.), Wallner (78., 11-esből), illetve Stankevicius (66.)

Szerbia - Románia 5-0 (1-0)
gól:
Zigic (36.), Pantelic (50.), Kuzmanovic (78.), Jovanovic (87., 90.)
piros lap: Chivu (84., Románia)

Franciaország - Feröer-szigetek 5-0 (2-0)
gól:
Gignac (34., 38.), Gallas (52.), Anelka (86.), Benzema (88.)

Az állás 9 forduló után: 1. (és vb-résztvevő) Szerbia 22 pont, 2. (és pótselejtezős) Franciaország 18, 3. Ausztria 14, 4. Litvánia 9 (8-10), 5. Románia 9 (9-17), 6. Feröer-szigetek 4

8. csoport:
Montenegró - Grúzia 2-1 (1-1)
gól:
Batak (13.), Delibasic (78.), illetve Dvalisvili (45.)

Ciprus - Bulgária 4-1 (2-1)
gól:
Haralampidisz (12., 20.), Konsztantinu (58.), Aloneftisz (78.), illetve Berbatov (45.)

Írország - Olaszország 2-2 (1-1)
gól:
Whelan (8.), Ledger (87.), illetve Camoranesi (26.), Gilardino (90.)

Az állás 9 forduló után: 1. (és vb-résztvevő) Olaszország 21 pont, 2. (és pótselejtezős) Írország 17, 3. Bulgária 11, 4. Ciprus 9, 5. Montenegró 8, 6. Grúzia 3

Bahrein nem tudott előnyt szerezni Új-Zélanddal szemben a világbajnokság első pótselejtezőjén, miután hazai pályán gólnélküli döntetlent ért el szombaton. A mérkőzésen a magyar Kassai Viktor vezette. A visszavágót november 14-én rendezik a szigetországban.

interkontinentális pótselejtező:
Bahrein - Új-Zéland 0-0

Tizenhat válogatott már biztos résztvevő

Szombaton öt válogatott jutott ki a jövő évi labdarúgó-világbajnokságra, így a házigazda jogán résztvevő Dél-afrikai Köztársaság mellett eddig 15 csapat szereplése biztos.

A 2010-es labdarúgó-vb eddigi biztos résztvevői: Dél-afrikai Köztársaság (rendező jogán), Japán, Ausztrália, Koreai Köztársaság, Koreai NDK, Hollandia, Brazília, Ghána, Anglia, Spanyolország, Paraguay, Elefántcsontpart, Dánia, Németország, Szerbia, Olaszország

A vb-n 32 együttes lép pályára.