Vágólapra másolva!
Az Újpest több mint három év után játszott tétmérkőzést a Ferencvárossal, és hazai pályán egygólos hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte régi ellenfelét. A mérkőzést egy kisebb verekedés előzte meg délután a Gellért térnél, Újpesten négy embert előállítottak, egy rendőrt kórházba kellet vinni, mert a lába mellett robbant fel egy pirotechnikai eszköz. A Fradi edzője a meccs után nem gratulált újpesti kollégájának, majd hiába várták a sajtótájékoztatón.  

Az Újpest FC, illetve a rendőrség minden eddiginél komolyabb biztonsági intézkedésekkel készült a Ferencváros elleni derbire. Kora délután a Gellért térnél verekedtek össze a két csapat szurkolói, a rendőrök gyorsan közbeléptek, ketten könnyebben megsérültek.

A ferencvárosi szurkolókat délután fél háromkor külön metróval vitték az újpesti stadionhoz, nyomukban égő füstbombák és széttört üvegek maradtak az Üllői úton, a szerelvény egyik kocsiját megrongálták. Újpesten a belépés után kétszer is megmotozták az érkezőket, a rendőrök fémdetektorral is átvizsgálták a ruházatukat. A stadion környékén már nem történt különösebb rendbontás, de a metrómegállóból kijutni csak az összetört sörösüvegek szilánkjai között szlalomozva lehetett.

Forrás: [origo]

Nézze meg képgalériánkat!

A BRFK délután három embert állított elő a Szusza Ferenc-stadionnál garázdaság, jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség, valamint pirotechnikai eszközzel visszaélés szabálysértése miatt. A rendőrök jelentős mennyiségű petárdát és füstgránátot foglaltak le - mondta el Tafferner Éva, a BRFK szóvivője. A nézőtérre ennek ellenére jó néhány bekererült ezekből, az egyik egy készenléti rendőrségnél dolgozó férfi lába mellett robbant fel a mérkőzés alatt. A rendőrt kórházba vitték.

Forrás: Tuba Zoltán [origo]

Nézze meg képgalériánkat!

A kezdés előtt rendőrautók és rabszállítók tucatjai, roham- és lovas rendőrök osztagai biztosították a stadiont, amelyet acélkordonok labirintusán keresztül lehetett megközelíteni. A stadion több pontjáról kamerák pásztázták a környéket, majd fél öt előtt néhány perccel szirénázni kezdtek az rendőrautók, de nem történt semmi különös, csak a Fradi narancsszínű csapatbusza érkezett meg.

A vendégszektor köré a szervezők hálót szereltek fel, hogy megakadályozzák a dobálásokat. A mérkőzésre már hét elején elfogyott az összes belépő, telt ház előtt kezdődött a 205. Újpest-Ferencváros derbi.

Forrás: Tuba Zoltán [origo]

Nézze meg képgalériánkat!

Soproni Liga, 10. forduló:
Újpest FC - Ferencváros 2-1 (1-1)
Újpest, Szusza-stadion, 11 ezer néző
v.: Kassai
Újpest: Balajcza - Vermes, Vaskó, Takács Z., Pollák - Simek (Foxi, 34.), Millar (Jucemar, 76.), Sándor Gy., Tóth N. - Kabát, Rajczi (Stokes, 90.)
Ferencváros: Haber - Joaquin, Balog Z., Wolfe, Alcantara - Fitos (Abdi, 67.), Lipcsei, Morrison, Rósa D. (Ashmore, 65.), Kulcsár D. - Ferenczi
gól: Kabát (42.), Rajczi (87.), illetve Fitos (41.)

Négy gyors szöglettel nyitotta a mérkőzés a hazai csapat, de egyik sem volt különösebben veszélyes. A 8. percben Ferenczi csúsztatta a labdát Rósa elé, aki kisodródott helyzetből csak a kapufát tudta eltalálni.

Az első 25 perc nem sok okot adott az izgalomra, a csapatok mintha legalább annyira tartottak volna egymástól, mint a fővárosiak a szurkolóiktól. A Fradi ugyan egyszer-egyszer támadásba lendült, de lövései leppattantak az újpesti védőkről.

Forrás: Tuba Zoltán [origo]

Nézze meg képgalériánkat!

Így telt el a következő negyedóra is, aztán egy perc alatt több esemény történt, mint az egész első félidőben összesen. A 41. percben megszerezték a vezetést a vendégek, Kulcsár bal oldali keresztlabdája átrepült az újpesti védők felett, a felbukkanó Fitos pedig a közelről lőtt a hosszú sarokba.

Még alig foszladozott a zöld füst a Fradi-tábor felett, és máris egyenlített az Újpest: Foxihoz került a labda a jobb oldalon, beadást Haber éppen Kabát elé ütötte ki, a csapatkapitánynak pedig nem okozott gondott a jobb sarokba gurítani.

Forrás: Tuba Zoltán [origo]

Nézze meg képgalériánkat!

Felpörgött a meccs, a szünettel viszont oda is lett a lendület. Az eseménytelenség talán a partjelzőt is zavarta, ezert engedte el a lesről induló Foxit a jobb szélen, a beadás pontos volt, Rajczi azonban nem tudta kapura terelni a labdát Wolfe szorításában. Pár perc múlva megint Rajczi került helyzetbe, a kapujából kifutó Haber furcsa mozdulattal híúsította meg az emelési kísérletet.

"Ha nincs Dragóner, nincs szurkolás" - üzente meg transzparensével a Fradi-tábor a klubvezetésnek, milyen döntést vár a petárdabotrányba keveredett védő ügyében, aki jelenleg nem látogathatja a csapat edzéseit.

Ugyancsak a második félidőben a fradisták egy csoportja a kordont ledöntve megpróbált átjutni az újpesti drukkerekhez, de ezt a rendőrök megakadályozták.

A 69. percben Tóth Norbert szabadrúgása csattant a keresztlécen, a kint álló Haber már tehetetlen volt, míg a másik oldalon Ferenczi forgatta be Vaskót, majd a kapu mellé lőtt.

Aztán a hajrában megszerezte a győztes gólt az Újpest, ezúttal is Foxi volt az előkészítő, Rajczi pedig előrevetődve közelről a jobb felső sarokba fejelt.

Az Újpest 2-1-re nyert, érdekesség, hogy a két együttes ezt megelőző utolsó mérkőzésén is Rajczi döntött: 2006. április 17-én az Üllői úton a 96. percben büntetőből szerezte meg a győzelmet a lila-fehéreknek.

A Fradi-szurkolók távozás előtt feltépték a székeket a szektorukban, majd külön metróval vitték őket a Népligethez. Az újpesti szurkolótábor este fél kilencre szétoszlott. A rendőrség a meccs után még egy embert előállított, mert kábítószer volt nála - közölte a Független Hírügynökség.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=sjbJJ2nNYkJAJeUy


Davison felszívódott

A Fradi edzője, Bobby Davison nem ment el a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóra, és nem gratulált újpesti kollégájának, William McStaynek sem.

"Az, hogy a menedzser nyilatkozik a meccs után, szerintem a munkám része. Én akkor is eljövök a sajtóértekezletre, ha győzünk, és akkor is, ha kikapunk, de a kollégám távolmaradását nem kommentálom. Bobbyval nem találkoztam a mérkőzés után, nem gratulált nekem" - mondta az [origo]-nak az Újpest vezetőedzője.

"Hatalmas lépés volt nekem ez a mai győzelem. Csodálatos kaland számomra, hogy az Újpest menedzsere lehetek, s az is roppant jól esik, hogy jöttek újságírók Nagy-Britanniából is. Úgy érzem, ami itt Újpesten történik velem, az rendkívül fontos a pályafutásom szempontjából" - lelkendezett McStay.

Rajczi Péter szerint az Újpest második félidei játéka alapján megérdemelte a győzelmet. "Nagy nehezen érvényesítettük a nagyobb tudásunkat. Mindkét csapat óriási erőbedobással küzdött, le a kalappal a Ferencváros előtt is, igazi derbi volt" - mondta a győztes gól szerzője.

Kabát Péter azt emelte ki, hogy az eddigi tíz fodulóból öt meccsen hátrányból felállva győzött az Újpest, ami szerinte a drukkerek érdeme is. "Köszönet a szurkolótáborunknak a biztatásért, nélkülük nem tudtunk volna nyerni. Az első félidő második felében még jobban is játszott a Fradi, de a gyors egyenlítés segített, a szünet után már mi voltunk a jobbak."

Főnöke helyett Csató Sándor, az FTC másodedzője értékelte a meccset a zöld-fehérek részéről. "Felfokozott volt a hangulat volt, mindkét szurkolótábor kitett magáért. Úgy éreztük, az egy pont meglehet, cserékkel próbáltuk frissíteni a csapatot a végén, de sajnos nem sikerült kihúzni. Bobby Davisont megviselték a történtek, nincs jó állapotban, ezért mentem én a sajtótájékoztatóra."

A tabella:

1.Videoton FC 1071226-1522
2.Győri ETO1062216-820
3.Újpest FC1062218-1120
4.Lombard FC Pápa1060416-1018
5.MTK Budapest952215-917
6.DVSC-TEVA751114-816
7.Vasas1051416-2216
8.Szombathelyi Haladás1032517-2211
9.Paksi FC103259-1411
10.ZTE FC932411-1811
11.Kecskeméti TE-ERECO931518-2210
12.Ferencváros1024414-1510
13.Kaposvári Rákóczi1023512-179
14.Nyíregyháza Spartacus922515-178
15.Budapest Honvéd922511-168
16.Diósgyőri VTK1021713-177


A góllövőlista élcsoportja:
8 gólos: Homma (Nyíregyháza), Kabát (Újpest)
7 gólos: Alves (Videoton), Lázok (Vasas), Lencse (MTK)
6 gólos: Kink (Győr), Sitku (Videoton)
5 gólos: Csordás (Kecskemét), Zahorecz (Kaposvár)
4 gólos: Balajti (Diósgyőr), Bali (Pápa), Hrepka (Honvéd), Yannick (Kecskemét)