Vágólapra másolva!
Hétfő este a Barcelona 3-0-ra legyőzte a Sportig Gijónt a spanyol bajnokság első fordulójában. Pep Guardiola együttese a tavalyihoz hasonló fölényben játszott, a katalánoknál először betaláló Zlatan Ibrahimovic fellelkesült, Maxwell és Bojan Krkic viszont lesérült.

A Barcelona sima győzelemmel kezdte a Primera División 2009/10-es szezonját. A katalánok Lionel Messi és Andres Iniesta nélkül is simán rúgtak egy hármast a Sporting Gijónnak, a találkozón ugyanakkor megsérült Bojan Krkic és Maxwell. Előbbi vádlijában elszakadt egy izom, ezért három hét kihagyásra kényszerül, utóbbinak a combja sérült meg, két hetet kell pihennie.

Bár a következő napokban a világbajnoki selejtezők miatt a Barcelona nem játszik meccseket, Krkicnek várhatóan így is ki kell hagynia a Getafe és az Atlético Madrid elleni bajnokikat, valamint az Inter elleni Bajnokok Ligája-összecsapást.

Zlatan Ibrahimovic sokáig nem találta helyét a pályán, a hajrában azonban csukafejessel állította be a végeredményt. Nem véletlenül köszönte meg csapattársai támogatását a svéd-bosnyák: "Sokat segítettek nekem. Még nem érzem magam százszázalékosnak, de végigjátszottam a 90 percet és szép lassan az erőnlétem is javul."

Ibrahimovic júliusban érkezett a Barcelonába, az Internazionale cserébe 46 millió euróval és Samuel Eto'óval gazdagodott. A svéd válogatott támadó azonban sem az edzőmeccseken, sem a Sahtar Donyeck elleni Szuperkupa-döntőn nem talált a kapuba.