Vágólapra másolva!
Feczesin Róbert után újabb magyar labdarúgót szerződtetett külföldről a DVSC-TEVA együttese, amely egyéves szerződést kötött Szélesi Zoltánnal. A sportnapilap szerint Laczkó Zsolt is a Lokié lett.

"Szélesi Zoltánnal már korábban felvettük a kapcsolatot, de a játékos az átigazolási szezon végéig kivárt, mert elsősorban külföldre szeretett volna igazolni" - nyilatkozta a klub hivatalos honlapján dr. Bartha Csaba sportigazgató.

"Azért is értékes labdarúgó számunkra, mert több poszton bevethető. A válogatottban elsősorban védekező középpályásként számítanak rá, de külföldi klubjaiban belső és jobb oldali szélső védőként is szerepeltették. Mielőtt bárki találgatásokba kezdene, fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a játékos leigazolása nincs összefüggésben Bodnár László autóbalesetével. Mindkét labdarúgóra nagy szükség van ahhoz, hogy elérjük azon céljainkat, amelyeket erre az évre kitűztünk magunknak."

A 27 éves, 183 cm magas labdarúgó korábban az Újpest FC és a német Energie Cottbus együttesében futballozott, legutóbb a francia Strasbourg alkalmazásában állt. Szélesi Zoltán 22 alkalommal ölthette magára a válogatott mezt.

A Nemzeti Sport információi szerint a Loki 54 millió forintért szerződtette a Vasastól Laczkó Zsoltot, amellett az angyalföldiek Szilágyi Pétert és Hugo Leonardo Pereirát is megkapják kölcsönbe.